Hirdetés

Ha Costel velük, ki ellenük?

Úgy tűnik, Victor Piţurcă számára nem maradt más választás, mint hogy hamis orvosi papírokkal beteget jelentsen a csapatából, majd addig könyörögjön az UEFA-nak, amíg nem engedik, hogy vésztartalékként behívhassa a keretbe Costel Busuiocot. Bár a Spanyolországban tehetségkutató versenyt nyert kőműves-tenor éppen Romániában népszerűsíti első lemezét (máshol ez emberfeletti próbálkozás volna), biztos nem mondana nemet, hiszen tulajdonképpen az Európa-bajnoki cím forog kockán.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2008. június 13., 00:002008. június 13., 00:00

Legalábbis ez vezethető le abból az össznépi extázisból, amit a román sajtóban kiváltott a nemzeti csapat nagyszerű teljesítménye Franciaország ellen. Na most nem arra az 1-10-0-s felállásban precízen végrehajtott taktikára kell gondolni, amelynek lényege, hogy az elején elaltatjuk az ellenfelet, majd amikor úgy látjuk, hogy sikerült, melléfekszünk. (Bár ez is osztatlan sikert aratott, meg is dudálták örömükben.)
Hanem ahogy a himnuszt énekelték.
Micsoda odaadás, micsoda áhítat. Ráadásul Chivu, a sziklaszilárd, kőkemény, hidegvérű Chivu még egy könnyet is elmorzsolt átszellemült orcáján. Volt válogatottak sem bírták meghatottság nélkül: szenzációs bravúr ez, kérem szépen, így énekelni. És még a szöveget is tudták!
Nem Romániában élnénk, ha nem indult volna komoly érvekkel és ellenérvekkel alátámasztott vita arról, hogy nem lenne-e indokolt valami tempósabb, dögösebb himnuszra cserélni ezt a kicsit lassú zenét. Hiszen így is reszket egész Itália (szintén a román média szerint), sőt az egész futballvilág. Micsoda távlatok nyílnának, ha mondjuk heavy metálosra vennék a figurát. (Akkor még a vérsoviniszta szöveg is maradhat.) Esetleg valami ritmusosabb maneló is megteszi, a lírában kicsit jobban rágyúrva a „dusmánie, dusmánie” fejezetre – akár a szövegben szereplő fehér Mercedesek egy részének kárára.
Hiszen akkor a vajszívű Gattusóval az élen riadt szemű küldöttség indulhatna Donadonihoz: mester, hogyan is kellene játszani egy ekkora habitusú ellenféllel szemben? Hiszen ezek leénekelnek minket a pályáról…
Most sajnálhatják csak igazán az olaszok, hogy eltávozott körükből az utánozhatatlan Luciano Pavarotti. Micsoda ékpárt alkottak volna Andrea Bocellivel?!

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés