2012. július 31., 08:112012. július 31., 08:11
Gyurta első magyar úszóként került egy percen belülre 100 mellen, az aranyat pedig világcsúccsal vitte el a dél-afrikai Cameron van der Burgh, miközben a címvédő japán Koszuke Kitadzsima csupán ötödikként csapott a célba. „Nagyon boldog vagyok, hogy már a száz is jól megy, itt vagyok a világ élmezőnyében. Ezt a helyezést előre aláírtam volna, akkor is, ha nagyon közel volt a dobogó. Örülök, hogy háromszor úsztam egy percen belül úgy, hogy még voltak benne hibák is, tehát van hová javulnom” – mondta Gyurta.
Világrekorddal győzött az amerikai Dana Vollmer is 100 pillangón, míg a nap másik női döntőjében Camille Muffatnak az olimpiai csúcs is „elég volt” az első helyhez.
A továbbra is arany nélkül álló házigazdák ezúttal is hiába reménykedtek, a címvédő Rebecca Adlington most csak bronzérmes lett 400 gyorson. A nap legdrámaibb finaléját a férfi gyorsváltó hozta: a franciák az utolsó hosszon előzték meg az amerikaiakat, Yannick Agnel lehajrázta Ryan Lochte-t, a Pekingben nyolcból nyolcat nyerő Michael Phelpsnek pedig így két szám után sincs aranya.
Férfi 100 m mell: 1. Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 58.46 másodperc – világcsúcs, 2. Christian Sprenger (ausztrál) 58.93, 3. Brendan Hansen (amerikai) 59.49, 4. Gyurta Dániel (magyar) 59.53. Férfi 4×100 m gyorsváltó: 1. Franciaország 3:09.93 perc, 2. Egyesült Államok 3:10.38, 3. Oroszország 3:11.41. Női 100 m pillangó: 1. Dana Vollmer (amerikai) 55.98 mp – világcsúcs, 2. Lu Jing (kínai) 56.87, 3. Alicia Coutts (ausztrál) 56.94. Női 400 m gyors: 1. Camille Muffat (francia) 4:01.45 perc – olimpiai csúcs, 2. Allison Schmitt (amerikai) 4:01.77, 3. Rebecca Adlington (brit) 4:03.01.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.