
2012. augusztus 02., 13:292012. augusztus 02., 13:29
A magyar sportrajongók tizenkét éve, 2000 szeptembere óta várták a szerda estét, Kovács Ágnes révén akkor nyert utoljára aranyat a magyar úszóválogatott az ötkarikás játékokon, és tulajdonképpen azóta nem is fűztek akkora reményeket a sikerhez, mint a 200 méteres férfi mellúszás fináléja előtt. Gyurta Dániel bombaformájában bízott mindenki, hiszen a vb-címvédő már a gyengébbik számában, 100 méteren is csak ujjnyival maradt le a dobogóról. Bár a hazai pályán úszó Michael Jamieson jobb idővel jutott be a fináléba, Széles Sándor már akkor megnyugtatott mindenkit, hogy ez csak azért történhetett így, mert a két rivális külön középdöntőben úszott, Gyurta pedig csakis az első hely megszerzésére koncentrált a saját futamában.
Féltávig ez meg is állta a helyét, hiszen a magyar fiú Kitadzsima Koszuéval élesztette újra ősi rivalizálását: az olimpiára visszatért japán címvédő vezetett, Gyurta pedig mindkétszer másodikként fordult. Mivel a vb-címvédő magyar sportoló csodafegyvere az erős hajrá, ez több volt, mint amire a népes magyar szurkolótábor számított, főleg, hogy az utolsó ötvennek már az első helyen vágott neki. Kitadzsima ekkorra már elkopott mellőle, viszont megérkezett Jamieson. Az uszodában totális hangzavar alakult ki, és a magyar buzdítások elvesztek a hazai szurkolók őrült drukkolása közepette, Jamieson pedig minden újabb tempójával faragott a hátrányából. Ám a végső medencehosszon hiába úszott 5 századdal gyorsabban, mint Gyurta, erőfeszítései „csak” arra voltak jók, hogy a magyar bajnokból kicsikarjon egy világcsúcsot. A nyolc évvel ezelőtti athéni olimpián ezüstérmes Gyurta most 2:07.28 időt úszott, megdöntve ezzel az ausztrál Christian Sprenger 2:07.31-es rekordját, amit a 2009-es római vb középdöntőjében ért el. „Az utóbbi években kialakult egy jól bevált metódusa, ahogy leússza ezt a távot, vagyis, hogy a hajrában erősít be, így amikor 150 után elsőként fordult, sokan azt érezhették, hogy most már nyugodtan hátra lehet dőlni, ez már megvan. Úgy látszik, az angol fiú a saját fegyverével próbálta megverni. De nem sikerült neki” – tartott gyorselemzést a finálé után Széles-mester.
Ám nemcsak ez volt a szerdai versenynap egyetlen magyar vonatkozású világcsúcsa: a kolozsvári szülők gyermekeként már Amerikában született Rebecca Soni 2:20.00 perces rekorddal jelezte, hogy a címvédésért küzd a 200 női mell lapzárta után véget ért fináléjában. A nap másik három döntője közül kettő hozott olimpiai rekordot: az Egyesült Államok a női 4x200-as gyorsváltót, a világbajnok kínai Jiao Liujang pedig a női 200 pillangót nyerte ötkarikás csúccsal. Ez utóbbi számban Jakabos Zsuzsanna a hetedik helyen ért célba.
Kiss Csaba, London
Férfi 100 m gyors: 1. Nathan Adrian (amerikai) 47.52 másodperc, 2. James Magnussen (ausztrál) 47.53, 3. Brent Hayden (kanadai) 47.80. Férfi 200 m mell: 1. Gyurta Dániel 2:07.28 perc – világcsúcs, 2. Michael Jamieson (brit) 2:07.43, 3. Tateisi Rjo (japán) 2:08.29. Női 200 m pillangó: 1. Csiao Liu-jang (kínai) 2:04.06 – olimpiai csúcs, 2. Mireia Belmonte Garcia (spanyol) 2:05.25, 3. Hosi Nacumi (japán) 2:05.48, ...7. Jakabos Zsuzsanna 2:07.33. Női 4x200 m gyors: 1. Egyesült Államok 7:42.92 – olimpiai csúcs, 2. Ausztrália 7:44.41, 3. Franciaország 7:47.49.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.