
Fotó: MTI
2010. február 08., 10:462010. február 08., 10:46
Eleinte felváltva találtak be az együttesek, majd a 12. percben lépéselőnybe került a nagy iramot diktáló, eléggé agresszív Ljubljana, amely 10-7-re megugrott, a szünetig (11-14) pedig a hazaiak részéről csak annyira futotta, hogy belátható távolságban tartsák a szlovéneket.
A második félidő eleje sem a rengeteget hibázó ETO-játékosoké volt, az első három gólt a Ljubljana dobta. Ekkor a közönség „ébresztőt fújt”, ami megtette hatását, s a győriek egy emberelőnyös helyzetnek köszönhetően is, öt perc alatt 11-17-ről 17-19-re feljöttek. Negyedórával a vége előtt 20-19-re felzárkózott az ETO, kisvártatva pedig – emberhátrányban – jött az egyenlítés, majd a vezető gól is.
A gödörbe került szlovén bajnok 12 perc alatt csak kétszer volt eredményes. A hajrában majdnem kiegyenlített a Krim, de Pálinger büntetőt fogott, majd a kapufa is segített, így végül a Győr nyert. A csoport másik meccsén a Larvik 23-20-ra nyert a Lipcse vendégeként. A másik kvartettben a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim 31-26-ra győzött a Hypo NÖ otthonában, míg a Viborg idegenben 30-29-re felülmúlta a Dinamo Volgográdot.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.