Hirdetés

Győzött az UTA

Az Aradi UTA egy remek egyéni teljesítménnyel, mintegy 6000 lelkes néző támogatásával és egy kis szerencsével legyőzte az előzetesen esélyesebbnek tartott, eddig veretlen Temesvári ACS Polit a Liga 2 nyugati csoportjának hétvégi rangadóján.

Páva Adorján

2013. március 11., 07:012013. március 11., 07:01

A házigazdák hőse Maximiliano Laso volt: a 25 éves argentin játékos szinte minden mozdulatáról lerítt, hogy a támadó középpályás magasabb szinten is megállná a helyét. A három pontot érő találatot az 52. percben, egy egyéni akció végén szerezte a 16-oson kívülről. „Az a fajta játékos, aki egymaga képes eldönteni egy meccset. Szerződést hosszabbítunk vele, nem eladó” – nyilatkozta Adrian Marţian, a sokáig anyagi gondokkal küszködő UTA-t néhány hete felkaroló üzletember, aki hangzatos győzelemmel zárta első meccsét az aradi csapat fenntartójaként, és lelkes nyilatkozataiban már arról beszélt, hogy a közeljövőben európai kupameccseket akar látni Aradon. Lasónak nyáron lejár a szerződése, de már jelezte, hogy az UTA-nál akar maradni.

Bár a piros-fehérek a téli alapozást csaknem három héttel később kezdték, mint az Antalyában edzőtáborozó temesvári csapat, a péntek esti meccs első félidejében a jóval motiváltabb hazaiak irányítottak. Ennek ellenére a félidő hajrájában Valentin Velcea együttese lőtt gólt, ám Găman játékvezető szerint a lesen álló Petrovics megzavarta Amadio kapust, így érvénytelenítette a találatot. Fordulás után nemcsak Laso gólja, hanem rá két percre Nohai kiállítása is az UTA-t hozta még kedvezőbb helyzetbe. Az emberhátrány azonban összerázta az ACS Polit, amely két ziccert is elpuskázott, és végül kikapott.

A győzelemnek köszönhetően az UTA 6 pontra megközelítette a második, feljutást érő helyen álló ACS Polit, miközben megelőzte a Marosvásárhelyi FCM-et – Daniel Isăilă együttese otthon kapott ki az így a harmadik helyre előrelépő újonctól, a Damila Măciucától.

Liga 2, 2. csoport, 16. forduló: Aradi UTA–Temesvári ACS Poli 1-0 (Laso 52.), FC Argeş–Nagyváradi Luceafărul 2-0 (Cârstoiu 25., Alin Popa 35.), Marosvásárhelyi FCM–Damila Măciuca 0-2 (Lircă 28., Negruţ 60.), Nagyváradi Bihar FC–CS Mioveni 1-1 (Bud 51., ill. Dragalina 14. – 11-esből). Játék nélkül: Nagybányai Máramaros U FC–Gyulafehérvári Unirea 3-0. Az FC Olt, a, a CSM Râmnicu Vâlcea és a Brassói Corona szabadnapos volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés