Godova Gábor szövetségi kapitány szerint csapata idegesen kezdett, de lassan átvette az irányítást. „A mérkőzés második felétől már rákényszerítettük az akaratunkat az ellenfélre, ezt próbáltuk az elejétől is. Az első negyedben szerencsés gólokkal egyenlítettünk, de amikor elhúztunk, már tudatos volt a játékunk. Készülünk az ausztrálok ellen, ők inkább erővízilabdát játszanak, remélem, ugyanilyen eredményesek leszünk ellenük is. Tartom, amit az olimpia előtt mondtam, hogy sok egyforma képességű csapat van, ezért mindegyik mérkőzésünk a legnehezebbek közé tartozik majd” – mondta a szakvezető. Horváth Patrícia is hasonló véleményen volt: „Az egyenlítés után megnyugodtunk. Amikor De Bruijnhoz közelebb álltunk, akkor már nem tudott olyan tisztán lőni, ez sokat számított. Mindegyik meccs ilyen nehéz lesz”.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.