Hirdetés

Győzelem nélkül nyert a Steaua

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Idegenben lőtt gól döntötte el a bukaresti UEFA-kupa-negyeddöntőt A Steaua jutott tovább az UEFA-kupa „román” negyeddöntőjéből, miután a csütörtök esti visszavágón gól nélküli döntetlent ért el a vendég Rapid ellen, így az első meccs 1-1-ének köszönhetően idegenben lőtt góllal került a legjobb négy közé.

2006. április 07., 00:002006. április 07., 00:00

Labdarúgás
A mérkőzés nagy hiányzója az államfő volt, az idén a két csapat eddigi összes hazai nemzetközi kupamérkőzését megtekintő Traian Bãsescu ezúttal visszautasította Gigi Becali meghívását. A Steaua tulajdonosa ugyanis nem volt hajlandó helyet biztosítani a díszpáholyban Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöknek, akit „Very Important Papagal”-nak nevezett. „Nem mehetek el egy olyan meccsre, amelynek kapcsán ilyen súlyos sértés érte az ország egyik vezetőjét” – mondta Bãsescu, aki szerint a nézetkülönbségeket civilizált módon kell rendezni, nem úgy, ahogy Becali tette. A kormányfő viszont ennek ellenére megjelent a meccsen, de nem a VIP-ek között, hanem a lelátóról tekintette meg a mérkőzést.
A meccs előtt kisebb meglepetés érte a Steaua drukkereit, az első meccset kihagyó Boºtinã ugyanis most sem játszott, ezúttal sérülés miatt. A találkozó kezdetén mindkét együttes megpróbált támadni, de míg a Steaua türelmesen építkezett, a Rapid – csatárai gyorsaságára számítva – egyből vágta előre a labdát. Az első lehetőség N. Dicã előtt adódott, aki a hatos jobb sarkáról fejelt mellé, ezt követően viszont a piros-kékek szünetig már csak szabadrúgásból lőttek Coman kapujára, de Nicoliþã, majd Rãdoi kísérletét is hárította a vasutasok hálóőre. A vendégek széleken többször is a Steaua-védők mögé kerültek, de a beadások többsége pontatlan volt. Helyzetbe csak Buga került, aki a 32. percben négy méterről, P. Marin szorításában lőtt mellé. A legnagyobb lehetőség pedig véletlenül adódott a Rapid előtt: a felezővonalon felszabadító R. Stancu centikkel küldte csak a jobb felső sarok fölé a labdát.
Szünet után egy jóval vehemensebb Steaua jött ki az öltözőből, amely öt perc alatt ugyanannyi nagy helyzetet hagyott ki. N. Dicã szabadrúgása elment a bal sarok mellett, Cristeát kétszer is az utolsó pillanatban blokkolták a védők, a szögletek után pedig előbb Goian válláról pattant mellé a labda, majd N. Dicã kapáslövését védte Coman. Tíz perc elteltével a Rapid is eljutott az ellenfél tizenhatosáig, és háromszor is büntetőt kért számon a játékvezetőn, ám Medina Cantalejo csupán sárga lapot adott a túl hevesen reklamáló Niculaénak.
Az idő teltével egyre inkább fölénybe került a Rapid, Nicoliþã kapáslövése a 67. percben jelentette a Steaua utolsó gólszerzési kísérletét. A túloldalon E. Dicã névrokonához hasonlóan szabadrúgásból veszélyeztetett, de lapos lövése elment a jobb sarok mellett. A hajrában a Rapid egyre kétségbeesettebben támadott (még Coman kapus is feltűnt a hazai tizenhatosban), a Steaua viszont higgadtan bekkelte ki a számára győzelemmel felérő gól nélküli döntetlent. Ez csupán a 89. percben forgott veszélyben, amikor Carlos hibája után Neºu akadályozta meg E. Dicát a gólszerzésben.

UEFA-kupa, negyeddöntő, visszavágó: Steaua–Rapid 0-0. Lia Manoliu-stadion, 50 000 néző. Vezette: Medina Cantalejo (spanyol). Steaua: Carlos – Ogãraru, Goian, Ghionea, P. Marin (Lovin, 78.) – Opriþa (Neºu, 67.), Rãdoi, Paraschiv, Nicoliþã –N. Dicã, Cristea (D. Bãlan 90+1.). Rapid: Coman – M. Constantin, Maftei, Rada – Bãdoi, Grigore, R. Stancu (E. Dicã, 65.), I. Stancu – Buga (Vasilache, 76.), V. Moldovan (Burdujan, 70.), D. Niculae. További eredmény: Zenit Szentpétervár–FC Sevilla 1-1 (az első meccsen 1-4).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés