
Kosárlabda – A Medgyesi Gaz Metan kosárlabdacsapata hazai pályán 90:66-os vereséget szenvedett a Tartu Rock együttesétől az EuroChallenge Kupa középdöntőjének hatodik fordulójában, így győzelem nélkül búcsúzik a középdöntőtől.
2014. február 26., 15:482014. február 26., 15:48
Tét nélküli mérkőzést játszottak kedden Medgyesen, hiszen a vendég észt csapat már korábban bebiztosította helyét az EuroChallenge Kupa negyeddöntőjében, míg a hazai csapatnak már nem volt esélye a továbbjutásra.
Öt vereség után Marcel Ţenter játékosai szépen szerettek volna búcsúzni a sorozattól, és ennek megfelelően az első két negyedet végig irányítva 44:40-re vezettek a nagyszünetben. A folytatásban viszont az észt csapat átvette a kezdeményezést, így az utolsó tíz perc előtt már 14 pont előnye volt, melyet a folytatásban növelni is tudott.
Az EuroChallenge Kupa 2013-2014-es kiírását három erdélyi csapat kezdte: a Maros KK és a Nagyváradi VSK a csoportkör után kiesett, a legjobb 16 közé jutó Medgyesi Gaz Metan pedig középdöntőben búcsúzott.
A I jelű középdöntőcsoportban első Tartu Rock ellenfele a negyeddöntőben az utolsó fordulóban továbbjutó Szolnoki Olaj lesz. A két győzelemig tartó negyeddöntős párharcok március 11-én kezdődnek.
EuroChallenge Kupa, középdöntő, 6. forduló: Medgyesi Gaz Metan–Tartu Rock 66:90, Krasnye Krylia–Antwerpen Giants 87:67. A csoport végeredménye: 1. Tartu Rock 11 pont, 2. Krasnye Krylia 10, 3. Antwerpen 9, 4. Medgyes 6.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!