
A Győri ETO könnyedén nyert 29-21-re az osztrák Hypo NÖ otthonában, miközben a Nagybányai HCM hazai közönsége előtt kapott ki 22-20-ra a Rosztov Dontól, és ezzel sorozatban második vereségét szenvedte el a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörében.
2015. november 01., 15:202015. november 01., 15:20
Aurelian Roșca edző szerint most jobban működött a védelmük, mint korábban a Larvik ellen, de az első félidőben elkövetett hibáik, a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat. „Reméljük, hogy majd Oroszországban jobban játszunk” – tette hozzá a szakember. A máramarosiak két ponttal csak a harmadik helyen állnak az A előjelű kvartettben, ahol a Rosztov Don (6 pont) és az eddig nyeretlen Krim Mercator vendégeként 37-21-re győző Larvik (4) előzi meg őket.
A C előjelű négyesben a Győr három forduló után négy pontnál tart. A magyar bajnokságban legutóbb ezüstérmes együttesre a szebb napokat is megélt, nyolcszoros BEK-, illetve BL-győztes, Kovács Ferenc edzette Hypo nem tudott veszélyes lenni. A Győr gyorsan meglépett ellenfelétől, és játékába még az is belefért, hogy a szünet után kissé alábbhagyjon a lendülete, hiszen még így is kényelmes különbséggel harcolta ki a győzelmet.
Eközben itthon a női élvonal számára a 10. fordulót rendezték. A hétvégi eredmények: Rapid–Râmnicu Vâlcea 32-34, Kolozsvár–Slobozia 26-21, Disznód–HCM Roman 30-33, Sebes–Brassó 22-29, Brăila–Zilah 27-23. A Nagybánya–Craiova összecsapást hétfőn (DigiSport, 18 óra) pótolják. A férfiak bajnoksága jelenleg a 2017-es világbajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő válogatott programja miatt szünetel. Románia legjobbjai szerdán Ausztriában kezdenek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!