Hirdetés

Győri pofon a BL-címvédőnek

A címvédő Buducsnoszt Podgorica leiskolázásával kezdte szereplését a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája középdöntőjében: a tavalyi BL-döntőben még alulmaradó magyar bajnok szombaton 27-17-re verte montenegrói vendégét.

2013. február 03., 19:572013. február 03., 19:57

A 2012-es fináléban a Győr – Veszprémben – ugyan nyert, de idegenben lőtt több góllal a Podgoricáé lett a legrangosabb sorozat trófeája.

A Buducsnoszt kerete azóta valamelyest meggyengült, ugyanakkor a friss Európa-bajnok montenegrói válogatottra épült. Az ETO a szombati összecsapáson álomrajtot vett, 5-0-ra elhúzott, először csak a 10. percben kapott gólt, pedig volt emberhátrányban is. A játékvezetők nem engedték olyan keményen, agresszíven védekezni a Buducsnoszt gárdáját, mint a BL-fináléban, így aztán a védelem oszlopa, a 90 kg-os Cvijics gyorsan megkapta második kiállítását is. Görbicz rontott hétméteresével azonban nagy lendületet kaptak a vendégek, akik a 16. percre egyenlítettek (6-6). Ezután éppen a magyar irányító vette vállára csapatát, dobott gyorsan két gólt, ezáltal később visszaállt a korábbi különbség (21. perc: 11-6). Időt kértek a vendégek, de Katrine Lunde ellen változatlanul nem volt ellenszer, a norvég kapus gyakorlatilag megbabonázta őket, és 13 percen át nem kapott gólt.

A második játékrész elején folytatódott a Podgorica vesszőfutása, Mendy rontott büntetője után, a 36. percben 17-7 lett az állás. A montenegrói gárda 23 perc kihagyást követően tudott ismét akciógólt szerezni – ebben a ciklusban csak Bulatovics volt eredményes büntetőből. Az utolsó negyedórában már csak a győzelem mértéke volt kérdéses. „Tökéletes odafigyeléssel játszottak a lányok az első pillanattól. Sokan hiszik azt, hogy egy meccs a végén dől el, de most a jó rajt volt a kulcs, hogy az ellenfélnek futnia kelljen az eredmény után – az mindig rengeteg energiát emészt fel – értékelt a Nemzeti Sport honlapjának Ambros Martín, a Győriek spanyol trénere. – Minden sorozatot nehéz elkezdeni, különösen akkor, ha egyből a címvédővel találkozunk, akkor meg főleg, ha annyiféle irányból kell összeszedni a játékosokat, mint most a válogatottbeli szünet után. De szépen összeálltunk, főleg a védekezés volt remek.”

A Győr legközelebb február 11-én, azaz szokatlan időpontban, hétfőn lép pályára a dán Randers otthonában. A kvartett nyitómeccsén, január 26-án a norvég Larvik hat góllal nyert a vendég Randers ellen. A másik magyar BL-érdekelt, az FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap, lapzártánk után lépett pályára a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim otthonában. 

Bajnokok Ligája, nők, középdöntő, 1. forduló, I. csoport: Győri Audi ETO KC–Buducsnoszt Podgorica 27-17 (14-7). Korábban: Larvik–Randers 25-19. KEK, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Kapronca–Vác 23-15. 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés