Hirdetés

Gyergyószéki összefogást céloz meg a Progym új csapatvezetője

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A teljes Gyergyószék csapatává tenné a Gyergyószentmiklósi Progymot Sándor-Székely Ottó. Az elmúlt szezon végén a klub éléről leköszönt Köllő Zsolt menedzseri feladatait magára vállaló új csapatvezető egyik fő mozgatórugója volt annak, hogy közösségi összefogás révén korábban felújították a városi jégpálya világításrendszerét, de egy éve már a klub vezetőségébe is beválasztotta a Progym közgyűlése. Most irányítása alatt kezdték a csapatépítést a következő idényre. Az első számú cél, hogy ősztől is olyan csapat korcsolyázzon ki piros-fehér mezben, amely játékával, sikereivel ismét megtölti a gyergyószentmiklósi jégpálya lelátóját – mesélt terveiről az új menedzser.

Gergely Imre

2015. június 10., 12:042015. június 10., 12:04


– Voltaképp minden szezont ugyanazzal a célkitűzéssel kezd a Progym aktuális vezetése: telt házas meccseket eredményező szereplést várnak el a csapattól.

– Igen, de most jobb a helyzet, mint egy vagy két évvel korábban. A két egymás utáni bronzérem felhívta a figyelmet a gyergyószentmiklósi jégkorongcsapatra, más a megítélése a Progymnak, mint volt. Ma már nem egy lenézett csapatról van szó. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a klubvezetés részéről minden itt játszó jégkorongozó korrekt hozzáállást tapasztalt.

A csarnok hangulata, a szurkolótábor pedig egyenesen olyan csapattá tett minket, amelyet sok játékos irigyel, és maguk is szeretnék megtapasztalni, hogy milyen érzés piros-fehérben hokizni. Így már nem olyan nehéz ütőképes játékosokat szerződtetni, akár külföldről, akár itthonról. Maguk jelentkeznek, pedig ez korábban nem volt jellemző.

– Hol tart most a csapatépítés?

– Nos bejelenthetem az első igazán fontos szerződések meghosszabbítását: a „csapat esze”, a nagy tapasztalattal és tekintéllyel rendelkező Vaclav Novak további két évig Gyergyószentmiklóson marad. Ugyancsak megegyeztünk a gólkirály Vitalij Kiricsenkóval is, aki a Progym játékosa lesz a 2015–2016-os szezonban is. A hazai játékosokkal éppen most kezdtük el a tárgyalásokat.

Az első közülük, Basilidesz Tibor már aláírta új szerződését. A héten, valamint június folyamán folytatjuk a szerződéskötéseket. Novakról fontos elmondani még, hogy a felnőtt csapat felkészítésében is komoly szerepe lesz tapasztalatának, mentalitásának köszönhetően. Az edző egyébként a következő szezonban is Farkas Csaba lesz. A keret összeállítása júniusban nagyrészt elkészül, a szünet után júliusban kezdődnek a száraz edzések, és augusztusban jégre lépünk a felújított pályán.

– További új nevek?

– Amint már említettem, egyeztetünk légiósokkal. Többen kérdezik például, hogy Mikeska marad-e jövőre. Erre a válasz, hogy ajánlatunkat megtettük, de persze minden attól függ, hogy milyen lehetőségei lesznek a szlovák extraligában. Mindenesetre, célunk, hogy egy erős, gólérzékeny hátvédet szerződtessünk, aki legalább olyan jó lesz, mint Mikeska. Van kiszemeltünk például Oroszországból vagy Ukrajnából is.

Amíg azonban nem születik egyezség, nem mondanék neveket. Ennél fontosabb talán, hogy nagy esély van arra, hogy tehetséges gyergyószentmiklósi játékosok jöjjenek haza más kluboktól, de más hazai játékosok is jelezték, szívesen jönnének Gyergyóba játszani: nem titkolták, hogy az itteni meccsek hangulatát, a szurkolótábor egyedülálló biztatását szeretnék átélni.

– Más változások a csapatban?

– Elsősorban mentalitás-, hozzáállás-változást szeretnék. Azt akarom elérni, hogy a játékosok higgyenek magukban, higgyék el, hogy olyan csapat tagjai, amely képes győzni, és minden meccsen győzni mennek ki a jégre. Ez tud kihozni minden meccsre kétezer embert a csarnokba. Ugyanakkor a másik oldalon nekem és a klubvezetésnek az a feladata, hogy megteremtsük ennek az anyagi hátterét, javítanunk kell a játékosok életkörülményein.

– Ezzel el is értünk az anyagiakhoz. Hogy áll most a Progym ezen a téren?

– A helyzet nem rózsás, de sosem volt az ilyenkor, nyár elején. Azon dolgozunk, hogy meglegyen a szükséges pénz a következő szezon végigjátszásához. Folynak a tárgyalások korábbi támogatóinkkal az együttműködések folytatásáról és új szponzorok belépése is az előkészítés folyamatában van. Hamarosan ezek is véglegessé válnak. De természetesen bízunk abban, hogy Gyergyószentmiklós önkormányzata és a Hargita Megyei Tanács továbbra is fontosnak tartja a gyergyói hoki sorsát. Mindemellett azonban nagyon fontos célkitűzésünk egy, Gyergyói-medence szintű hokiösszefogás létrehozása.

– Hogyan képzelik ezt a hokiösszefogást?

– Mindennek az alapja, hogy a Progym a Gyergyói-medence legfőbb, vagy mondhatjuk azt is, hogy egyedüli hírnévhordozója a népszerű csapatsportágak terén. A Progym így nemcsak Gyergyószentmiklóst szimbolizálja, képviseli, hanem az egész térséget. Azt szeretném elérni, hogy ezt mindenki elismerje, a Progymot minden gyergyószéki magáénak tudja, és persze mindez a pénzügyi támogatások terén is megnyilvánuljon.

Követendő a remetei példa, ahol számos, hokit szerető személy felvállalta, hogy egy Progym-légiós költségeit fedezi. Hasonló megmozdulások vannak kialakulóban Alfaluban, de Csomafalváról is van hasonló ígéret, szeretnénk, ha ez Újfaluban és Szárhegyen is működne, átfogva azokat a közösségeket, ahol nagy hagyománya, népszerűsége van a jégkorongnak. A lényeg: a Progym nem néhány személyé, aki a vezetőséget alkotja, hanem minden gyergyószéki emberé. A világításrendszer felújításával már egyszer sikerült bizonyítani: nagyon sokaknak fontos a jégkorong és tenni is hajlandóak érte.

– Visszatérő téma az utánpótlás és a felnőttcsapat viszonya. Menedzserként és egyúttal édesapaként, hogyan látja a helyzetet?

– Igen, ennek a kérdésnek a rendezése is különösen fontos. Az utánpótlás és a Progym nem létezhet egymás nélkül, együttműködve lehet csak megfelelően haladni. A sportiskola edzői körét erősíteni kell, hiszen az edzők többsége Progym-játékos is. Ezért is lényeges Vaclav Novak szerepe. Amellett, hogy játékosként küzd majd a gyergyói színekért, felvállalta az U16–18-as korosztály edzői feladatait.

Emellett azt is mondhatjuk, megalakult a Vaclav Novak-hokiiskola. Novak maga kérte már a tárgyalások során, hogy edzői feladatokat is kapjon a gyermekeknél. Reggeltől estig szeretne a pályán dolgozni, segíteni a gyergyói jégkorongot. Ez az elképzelés természetesen találkozott a miénkkel, egy ilyen tekintélyű és tapasztalt edző rengeteget segíthet a gyermekeken.

Bízunk benne, hogy az ő neve hallatán sok kisgyermek húz korcsolyát, és kiszélesedik a sportágunk bázisa, megtelik a jég hokispalántákkal. Ugyanakkor azt is várjuk, hogy az U16–18-asok Novak irányítása alatt új lendülettel járnak majd edzésekre, s egyre képzettebb játékosok juthatnak fel a Progym felnőttcsapatába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés