
Gyenes Emánuel ismét rajthoz áll a Dakar Ralin: a szatmárnémeti motoros két év kihagyás után vág neki jövőre – immár ötödször – a világ legkeményebb terepraliversenyének.
2014. július 31., 15:072014. július 31., 15:07
A 30 éves Gyenes csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be a „nagy visszatérést”, amely során szeretné megdönteni a 2012-es raliversenyen elért rekordját, amikor 17. lett összetettben.
Első indulásakor, 2007-ben még Afrikában 46. lett, majd 2009-ben az első dél-amerikai viadalt sérülés miatt feladta, 2011-ben pedig már nemzetközi elismerést vívott ki magának azzal, hogy összetettben a 18. helyen végzett. Ráadásul akkor a 450 kcm feletti kategóriában – amelyet 2012-ben töröltek, hiszen csak 450 kcm alatti motorokkal lehetett rajthoz állni – a negyedik lett, és megnyerte a maraton kategóriát (ide azokat a motorosokat rangsorolták, akik a verseny során nem cseréltek motorblokkot).
„Eddig négy Dakaron vettem részt szatmárnémeti, magyarországi és brassói csapatok színeiben. Az Autonet Motorcycle Team szatmárnémeti székhelyű. Szükségem van még egy szervizelő gárdára, minden bizonnyal be kell társulnom vagy egy németországi, vagy egy brassói csapathoz, utóbbi a valószínűbb, ugyanis ott szerepel Marcel Butuză is” – fogalmazott a motorversenyző az Agerpres hírügynökség szerint.
Gyenes Emánuel elmondta, már kifizette a jelentkezési díj első részletét, de a következő kettőt még nem utalta át a 14 800 euróból – ehhez a szatmári városi és megyei tanács segítségét kérte. Az önkormányzatok 2013-ban is mellette álltak, ám tavaly így sem gyűlt össze időre a nevezési díj.
„Jövőre a 2012-ben is használt KTM 450-es motorommal állok rajthoz, nincs elég pénz a lecserélésére. De ha célba érek, 2016-ban már új gépre lenne szükségem. Mivel két évet kihagytam, nem tudom, mire számíthatok, de nagyon szeretnék az első 15 között végezni” – közölte a tereprali-versenyző, aki egyébként megszerezte hetedik címét is az országos endurobajnokságon.
A Dakarra Tunéziában edz – szüksége lenne egy sivatagi felkészülésre is, de ezt nem engedheti meg magának. A 2015-ös Dakar Ralit január 4–17. között rendezik meg Brazíliában és Chilében, 9000 kilométreres távon.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!