Szatmári Sándor 2004 és 2006 között állt a partiumi klub élén. A Bihar megyei prefektúra 2006 augusztusában alapos vizsgálatot kezdeményezett a Bihar FC-nél, azzal a gyanúval, hogy a csapat vezetői hűtlenül kezelték a megyei és a helyi tanács által fenntartott klub vagyonát. A prefektúra saját nyomozása eredményeként megállapította, hogy a klub labdarúgóinak továbbadásai a Nagyváradi Bihar FC kárára történtek. A vizsgálat szerint a 2005/2006-os szezon őszi idényének végén több futballista – köztük Cosmin Vâtcă, Daniel Stan, Ramse Gado, Sebastian Sfârlea és Dorin Mihuţ – áron alul kelt el.
Időközben a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság is nyomozásba kezdett, amelynek eredményeként azt gyanítják, Szatmári Sándor, Sándor Lajos és Ionel Codoban hamis iratokkal igazolta a futballisták eladását, amelyeken az eredetinél jóval kisebb pénzösszegek szerepeltek.
„A gyanú szerint a futballistákért kapott pénzösszegek nagy része az egyik gyanúsított által vezetett cég bankszámlájára került” – áll a Bihar megyei rendőrség által kiadott közleményben.
Liviu Popa megyei rendőrfőkapitány kijelentette, biztos, hogy az átigazolásokból származó pénzösszeg nagy része – amely mintegy kétmillió lejt tesz ki – a Bihar FC érdekeivel ellentétben illetéktelen kezekbe került. „A gyanú szerint a hiányzó pénz a klub egykori vezetői vagy hozzájuk közel álló személyek zsebébe jutott” – fogalmazott Liviu Popa.
Tóth Sándor jelenlegi klubelnök reményét fejezte ki, azok, akik ilyen siralmas anyagi helyzetbe sodorták a Bihar FC-t, a törvény előtt felelnek majd tettükért, ám egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy a botrány bemocskolja a partiumi klub hírnevét.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.