
Románia futballválogatottja Görögországgal mérkőzik meg a 2014-es brazíliai világbajnokság pótselejtezőiben a hétfőn Zürichben megtartott sorsolás szerint. A románok november 15-én idegenben kezdenek, a bukaresti visszavágót november 19-én rendezik.
2013. október 21., 15:362013. október 21., 15:36
2013. október 21., 16:382013. október 21., 16:38
A 2004-ben Európa-bajnok görögök – akik a FIFA-világranglistán elfoglalt 15. helyüknek köszönhetően kiemeltként várták a zürichi sorsolást – nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zártak az európai selejtezők G csoportjának második helyén – az első helyezett Bosznia-Hercegovina csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a helléneket, akik vereségüket és döntetlenüket is a bosnyákok ellen jegyezték (0-0, 1-3).
Ezen kívül Szlovákiát, Litvániát, Lettországot és Liechtensteint is oda-vissza verték a görögök.
A lehetséges 30-ból szerzett 25 ponttal Görögország volt a legeredményesebb az európai selejtezőkben csoportmásodikként záró együttesek közül. A portugál Fernando Santos által felkészített nemzeti csapat nagy erőssége a védekezés: a tíz selejtezőmeccsén csupán 4 gólt kapott – ebből hármat Boszniában –, tétmeccsen 486 perce nem rezdült meg a görög kapu hálója. A támadójáték ugyanakkor nem az erősségük: Szamaraszék csupán 12 gólt lőttek a sorozatban, öt meccsüket 1-0-ra nyerték meg.
Fernando Santos – aki a 2012-es Európa-bajnokságon a negyeddöntőig vezette a helléneket – a sorsolás után csak általánosságokban beszélt a románokról: „Kielemezzük játékukat, megpróbálok minél több meccsüket visszanézni, hogy megtaláljam gyenge pontjaikat és felkészüljünk rájuk. Szerettem volna, ha idegenben kezdünk, de ez nem annyira fontos.”
A két válogatott egymás elleni örökmérlege Romániának kedvez, amely 17 győzelmet, 8 döntetlent és 5 vereséget jegyzett novemberi ellenfelével szemben. Utoljára 2011-ben 3-1-re nyertek a románok egy hazai barátságos meccsen.
Románia 6-1-3-as mérleggel lett második Hollandia mögött a D csoportban, amelyben Magyarországot, Törökországot, Észtországot és Andorrát utasította maga mögé.
A pótselejtezők sorsolása előtt sokan Görögországot tartották a legelfogadhatóbb ellenfélnek, ám Victor Piţurcă szövetségi kapitány hétfőn nem repdesett az örömtől: „Görögország nagyon erős ellenfél, jól szervezett, amely a pontokért játszik, és szinte mindig nyer. Egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a párharc favoritjai, még akkor sem, ha legutóbb legyőztük őket egy barátságos meccsen. A továbbjutás kérdése ugyanakkor még nyitott, élnünk kell esélyeinkkel” – nyilatkozta a sorsolást követően a román szakvezető.
Victor Piţurcă együttese (amely 29. a FIFA-rangsorban) a sorsoláson elkerülte az egyaránt kiemelt Portugáliát (14.), Horvátországot (18.) és Ukrajnát (20.). A luzitánok a svédekkel (25.) vívnak sorsdöntő párharcot, az ukránok pedig a franciákkal (21.). A horvátoknak a sorozat meglepetéscsapata, Izland (46.) jutott.
Világbajnoki pótselejtezők, Európa:
Portugália–Svédország
Ukrajna–Franciaország
Görögország–Románia
Izland–Horvátország
Az első mérkőzéseket november 15-én rendezik az elöl álló csapatok otthonában, a visszavágók 19-én következnek.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!