Hirdetés

Gólhiány Barcelonában

A Chelsea labdarúgócsapata 0-0-ás döntetlent ért el a Barcelona vendégeként a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A helyzetekben szegény összecsapás után – amelyen a Chelsea tökéletesen szervezett védelme miatt nem tudott érvényesülni a Barca kreatív futballja – a katalánok két meghatározó futballistájuk, Rafael Marquez és Carlos Puyol nélkül kénytelenek harcba szállni a viszszavágón: a mexikói Marquez ebben a szezonban már egyáltalán nem léphet pályára, a találkozón ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett.

Hírösszefoglaló

2009. április 30., 10:412009. április 30., 10:41

Puyol sárga lapjai miatt nem játszhat majd Londonban. „Rafael és Carlos is nagyon fontos tagjai a csapatnak, de nélkülük is be kell jutnunk a döntőbe – mondta Josep Guardiola, a spanyolországi gárda trénere. – Biztos vagyok benne, hogy találunk megoldást a kialakult helyzetre, és megígérhetem, hogy Londonban is támadó felfogásban lépünk pályára”. A londoni együttes valamivel kedvezőbb helyzetben készülhet a jövő szerdai visszavágóra, Guus Hiddink, a Kékek vezetőedzője azonban óvatosan nyilatkozott. „Manapság már nem számít előnynek az otthoni környezet, így még semmi sem dőlt el”.

Augusztustól Bajnokok Ligája a TV2-n

Bajnokok Ligája-mérkőzéseket sugároz augusztustól három éven át a TV2. A magyar kereskedelmi tévé kedd esténként a legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzést fogja élőben közvetíteni, majd összefoglalót ad a többi aznapi találkozóról. Az országos lefedettségű csatorna a 2009–10-es idényben összesen 18 összecsapást – közte az Európai Szuperkupa-döntőt és a BL-finálét – sugároz egyenesben.

A TV2 ezenfelül ősztől megszerezte valamenynyi BL-mérkőzés internetes közvetítési jogát is. A kommentátorok személye még nem dőlt el, de a vezérigazgató azt ígérte, hogy a BL színvonalához illő, első osztályú csapat vesz majd részt a műsorok közvetítésében. Az már biztos, hogy Németh Balázs, a Tények műsorvezetője tagja lesz a csapatnak. A TV2 nagyobb nézettséget, több férfinézőt és emelkedő reklámbevételt remél a BL-közvetítéseket magában foglaló stratégiaváltástól.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés