2011. április 07., 09:312011. április 07., 09:31
Pedig az olaszok már a 25. másodpercben vezetéshez jutottak, ráadásul a szezon eddigi legcsodálatosabb találatával: Neuer kapus egy indítást lekapcsolva fejjel tisztázott 16-osa előterében, ám a kezdőkörben landolni akaró labdát Sztankovics kapásból a kapuba ívelte. A hidegzuhany felfrissítette a németeket: kiegyenlítettek, majd még szünet előtt válaszoltak az Inter újabb találatára. A második félidőben pedig „szétfocizták” házigazdáikat, akik negatív hősének Crisitan Chivu bizonyult – a román hátvéd két gólban is alaposan benne volt, a 62. percben pedig második sárga lapja miatt kiállították, akárcsak a szombati Milan elleni bajnoki rangadón.
„Óriási este volt ez számunkra, hiszen nem mindennap szerzel öt gólt a címvédő ellen” – nyilatkozta az egy gólt szerző Raúl (a spanyol csatárnak ez volt a 72. európai kupatalálata, amellyel az örökranglista élén áll), miközben trénere, Ralf Rangnick kijelentette, karrierje legszebb sikerét jegyezték.
Az első játéknap másik meccsén a Real Madrid szintén kiütéses, 4-0 arányú győzelmet aratott a Tottenham Hotspur ellenében, ám ehhez a vendég angolok legtapasztaltabb játékosának „segítsége” is kellett. Peter Crouch ugyanis – már 0-1-nél – az ellenfél 16-osa előtti két eszement becsúszásával negyedóra alatt begyűjtött két sárgát, emberhátrányban hagyva csapatát. A Spurs ezután sokáig állta a sarat, ám Adebayor második fejesgólja megtörte őket, Di Maria bombagólja és Ronaldo kapáslövése pedig gyakorlatilag eltemette a londoniakat. „Van BL-tapasztalatom nekem is arról, milyen nehéz hosszú időn keresztül tíz emberrel játszani, amikor védekezésre vagy kárhoztatva, s ha vesztésre állsz, támadnod kell, csakhogy ezt lehetetlen megvalósítani – vette védelmébe a Tottenhamet José Mourinho, a spanyol együttes vezetőedzője.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, a keddi első mérkőzések eredményei: Real Madrid–Tottenham Hotspur 4-0 (Adebayor 4., 57., Di Maria 72., Ronaldo 87.), FC Internazionale–FC Schalke 04 2-5 (Sztankovics 1., Milito 34., ill. Matip 17., Edu 40., 75., Raúl 53., Ranocchia 57. – öngól).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!