2012. október 19., 09:102012. október 19., 09:10
Amint arról beszámoltunk, több kajakos nemrég jelentette be, hogy más ország válogatottjában akarja folytatni a pályafutását. A Magyar Olimpiai Bizottság ezután döntött úgy, hogy az élsportolókkal szerződést köt a jövőben. Ösztöndíjat csak az kap majd, aki ezt aláírja. A MOB főtitkára szerint lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy visszakérjék az állami támogatásokat attól, aki külföldre igazol. „Azok a sportolók, akik magyar színekben elkezdik a felkészülést, és költünk rájuk, és Gerevich-ösztöndíjat, tehát javadalmazást kapnak, azoknak Magyarországot kell képviselniük” – mondta Szabó Bence.
Azokkal a sportolókkal, akik idén olimpiai érmet nyertek, biztosan aláíratják a szerződést. De azokkal is, akik a riói olimpiára készülnek. Hadas Miklós szociológus, egyetemi tanár szerint magánemberként bárki külföldre költözhet, de élsportolóként ez etikátlan. „Azt gondolom, hogy jogosak lehetnek a finanszírozóktól, az állam képviselőitől az elvárások, hogy maradjon meg az olimpiai bajnok, a példakép a nemzeti keretek között.” Ha a javaslatot az olimpiai bizottság is elfogadja, akkor januárban 300-400 élsportolóval íratják alá a négyéves szerződést.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.