
2010. július 06., 09:212010. július 06., 09:21
A Nyíregyházi Tenisz Club 17 éves játékosa a döntőben az ausztrál Benjamin Mitchell ellen győzött 6:4, 6:4-re, 1 óra 17 perc alatt. „A bajnoksáag során most először kicsit feszült voltam, pedig eddig a lezserség megtestesítője voltam. De itt most már óriási volt a tét, és ez nemcsak a viselkedésemen, de néha a játékomon is meglátszott, bár a szerváim most is rengetegszer foghatatlannak bizonyultak, és biztosították a meccset – nyilatkozta az MTI-nek a versenyben a 13. helyen kiemelt Fucsovics, aki tavaly a US Open férfi párosversenyét is megnyerte. – Az alapvonalon az eddigieknél kicsit gyengébben ment, és bár ellenfelemet legutóbbi találkozónkon biztosan vertem, most sokkal erősebbnek, összeszedettebbnek és érthetően motiváltabbnak bizonyult. Hogy magamat vagy őt volt-e könnyebb legyőznöm? Azt hiszem, a már említett tét miatt inkább magamat.” A junior fiúk között első ízben nyert magyar teniszező Wimbledonban, korábban 1948-ban Vad Dezső, a későbbi sportújságíró jutott el a fináléig az angol nyílt bajnokság ifjúsági versenyében.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.