Hirdetés

FRF: megoldatlan a kapitánykérdés, Hagi kosarat adott

Bajban van a Román Labdarúgó-szövetség (FRF): Gheorghe Hagi csütörtökön bejelentette, nem hajlandó „félúton” átvenni a román válogatott irányítását.

Páva Adorján

2011. június 10., 06:582011. június 10., 06:58

A csapat a múlt pénteki, bosnyákok elleni Európa-bajnoki selejtező (3-0) után maradt szövetségi kapitány nélkül, amikor Răzvan Lucescu közölte, feláll a kispadról. A szövetség elfogadta a nemzeti csapatot két éven keresztül irányító tréner döntését, majd bejelentette, ajánlatot tett Haginak és Anghel Iordănescunak a kapitányi, illetve a technikai igazgatói tisztség betöltésére. A FRF június 13-áig adott határidőt a megkeresett szakembereknek, és a felek már a héten tárgyalóasztalhoz ültek. Iordănescu jelezte, szeretné megtartani szenátori tisztségét is, míg Hagi az elején azt érzékeltette, nála nyitott kapukat döngetnek. Csütörtökön azonban a válogatottat 2001-ben már irányító edző közölte Mircea Sandu FRF-elnökkel, hogy nem hajlandó felvállalni a beugró szerepét. „Tudom, hogy ez egy nagyon fontos kérdés, ezért jól meg kellett gondolnom, mit válaszolok. Végül úgy döntöttem, nem vállalok be egy olyan csapatot, amely már elindult egy úton. Meglátjuk, hogy a szövetség várni fog-e rám, erről még tárgyalnunk kell” – nyilatkozta Gheorghe Hagi. Röviddel a bejelentés előtt Iordănescu csupán annyit mondott, a román sajtóban csütörtök délben megjelent – valótlan – értesülések ellenére nem született semmiféle megállapodás, és „a hétfői határidőig még van elég idő”.

A szövetség így nem várt kosarat kapott azután, hogy az arab világba elszerződött Cosmin Olăroiu és a PAOK Szalonikivel megállapodott Bölöni László sem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni. A válogatott most Dél-Amerikában tartózkodik, ahol szerda hajnalban kapitány nélkül 1-0-ra kikapott a braziloktól, szombat este pedig Paraguay vendégeként lép pályára (RTV1, 23.00). A csapatot a turnén ideiglenesen Ştefan Iovan eddigi másodedző és Emil Săndoi, az ifjúsági válogatott kapitánya irányítja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés