Hirdetés

Főszervező: a magyar szövetség száműzte a budapesti WTA-tornát

Márky Jenő versenyigazgató szerint az általa 1996 óta szervezett budapesti női tornát a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) száműzte, ezért idén már Bukarestben bonyolítja le a salakpályás versenyt.

MTI

2014. február 11., 16:152014. február 11., 16:15

„Harminc éve küzdök és dolgozom a teniszsportért, nem gondoltam volna, hogy pont a szakszövetségem fogja száműzni a versenyt és kizárni a támogatási lehetőségből az ország egyik legrangosabb sporteseményének megrendezését. Már 2011-ben jeleztem a sportvezetésnek, mikor a válság következményeként a nagyobb szponzoraim nem tudtak tovább támogatni, hogy egy ilyen rangú és nemzetközi jelentőségű versenyt a korábbiakkal ellentétben nem tudok és nem is lehet központi támogatás nélkül megrendezni\" – szögezte le a versenyigazgató (képünkön) az MTI-hez kedden eljuttatott állásfoglalásában.

Hozzátette: a tavalyi versenyt az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának felterjesztésére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázati támogatásának köszönhetően, valamint a női versenyeket tömörítő WTA-nak az árvíz miatt nyújtott kamatmentes hitele segítségével tudta finanszírozni.

A főszervező kifejtette, hogy a magyar sporttörvény értelmében a világ- és Európa-bajnokságok kaphatnak közvetlen támogatást, míg a Hungarian Grand Prix az egyedi elbírálású, nagy rendezvények kategóriájába tartozik, melyhez elengedhetetlenül szükséges a szakszövetség (MTSZ) támogatása.

Márky Jenő a Magyar Olimpiai Bizottság, az Emmi, az MTSZ és a Római Teniszakadémia részvételével akarta megvalósítani a szakmai összefogást, ám mivel „az MTSZ sem szakmailag, sem erkölcsileg nem támogatta a versenyt”, így nem pályázhatott. Ezért az állami szervezeteknek (MOB, Emmi) nem volt lehetőségük a támogatásra.

„Mivel a 2014-es verseny megrendezéséhez és népszerűsítéséhez szükséges semmilyen anyagi keret nem állt a rendelkezésemre, nem maradt más választásom, mint lemondani a magyarországi helyszínt” – közölte Márky Jenő, aki ázsiai helyszínekről is tárgyalt, ám ázsiai költözés után a későbbiekben már nem lehetne visszahozni a versenyt a Római-partra.

A román sportvezetés és szakszövetség rövid idő alatt biztosította a rendezéshez szükséges garanciákat. A tornaigazgató elmondta, december 29-én neki kellett a bukaresti helyszínt felmérnie, és a WTA-nak hivatalos jelentést küldeni. „Nem szégyellem bevallani, hogy megsirattam a versenyt, mint amikor az ember a szerelmét vagy szeretteit veszti el\" – tette hozzá.

A Római Teniszakadémia vezetője saját bevallása szerint az elmúlt 20 év alatt öt elnököt és hét elnökséget élt meg – négy évig aktív szerepet vállalt a szakmai bizottságban – és úgy érzi, ez idáig „mindenki rájött a ciklusa végére, mit is ér ez a torna”.

„Mindig éreztem, hogy az MTSZ jelen vezetése nincs tisztában a verseny rangjával és szakmai jelentőségével, mert azzal a döntésével, hogy nem állt a verseny mellé, álláspontom szerint felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar versenysportnak és a játékosoknak. Nem láthatjuk itthon legjobbjainkat, és legnagyobb tehetségeinket nem tudjuk elindítani a nemzetközi porondon. Ez pont ellentéte annak a nyilatkozatnak, amely így szólt: Mi mindent megtettünk, hogy a verseny itthon maradjon” – mondta Márky Jenő, kifejtve, hogy idéntől a kis pénzdíjas versenyek pontszámait lecsökkentették, így a nagy pontszámot adó tornák jelentősége még nagyobb lett.

Magyarország szerinte nem áll jó helyen a kis versenyek számával, ám ezt valamelyest kompenzálni tudta a Hungarian GP megrendezése. A versenyigazgató leszögezte, a televízió itthon és külföldön évente 44 órás élő közvetítéssel, 17 országban népszerűsítette Magyarországot a tornával, amelyet a WTA is kiválóra minősített.

„A szomorúságomat valamelyest enyhíti, hogy keleti szomszédunk ad otthont a salakpályás versenynek, és mint továbbiakban is a verseny tornaigazgatója, ha nem is annyit, mint Budapesten, de segíteni tudok a magyar játékosoknak. Nem mondtam le arról, hogy a verseny visszakerüljön Budapestre, de ehhez igazi szakmai és pénzügyi összefogásra van szükség, ahol a sportág érdekei állnak az első helyen” – jelentette ki Márky Jenő.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés