
Fotó: Agerpres
2009. október 05., 09:372009. október 05., 09:37
Feltámadt viszont Sebastian Vettel, akinek még szintén volt matematikai esélye a vb-cím elhódítására: a Red Bull beállításait annyira eltalálták ezen a hétvégén, hogy a német sima rajt-cél győzelmet aratott Szuzukában.
Ezt annak is köszönhette, hogy az időmérő a szokásosnál lényegesen eseménydúsabbra sikeredett: a rossz tapadású aszfaltcsíkon mindhárom szakaszban kisodródott egy versenyző. A célegyenes előtt a gumifalba csapódott Timo Glock: a német versenyző – akit helikopterrel szállítottak kórházba – komolyabb sérülés nélkül megúszta a balesetet, de lábsérülése miatt nem állhatott rajthoz, így a Toyota csak egy autót indíthatott. Rajta kívül a spanyol Jaime Alguersuari (Toro Rosso) és a finn Heikki Kovalainen (McLaren–Mercedes) is pórul járt, de sértetlenül szállt ki autójából, így három alkalommal, összesen fél órán át szünetelt a körözés.
Mivel Button nem vett figyelembe egy sárga figyelmeztető zászlót, a hetedik helyett csak a 12. helyről indulhatott. Hasonló okokból öt hellyel hátrébb sorolták Rubens Barrichellót, Adrian Sutilt, Fernando Alonsót és Sébastian Buemit, míg Heikki Kovalainen és Vitantonio Liuzzi motorcsere miatt kapott büntetést. A rajtrács első három helyét így Vettel, Trulli (Toyota) és Hamilton (McLaren–Mercedes) foglalta el.
A rajtnál gond nélkül indult a mezőny, Hamiltonnak sikerült megszereznie a második helyet, az élen haladó Vettel azonban jól védte pozícióját. A világbajnoki pontverseny két éllovasa, a két Brawn–Mercedes a büntetés nyomán hátul ragadt: Button a tizenegyedik, Barrichello a hatodik helyen autózott.
A verseny első szakaszának legpechesebb szereplőjének Mark Webber (Red Bull) bizonyult, aki szombaton még az utolsó szabadedzésen törte össze az autóját, és ezért a boxutcából indult, majd – bizonyára, mivel a teljesen újjáépített autó beállításait nem sikerült eltalálni – a hatodik körig összesen háromszor állt ki a depóba, így versenye végül élesben végre hajtott tesztautózásba torkollt. A szombaton szintén balesetet szenvedett Buemi viszont már első boxkiállása után ki is állt a versenyből.
A vb-cím elhódítására törekvő Button azonban versenyben volt, sőt: a tizedik helyen autózott, amikor előtte Sutil (Force India) próbálta megelőzni Kovalainent, a finn azonban agresszívan védte pozícióját, és meglökte a hollandot, aki megpördült. Button pedig közben mindkettejüket megelőzte, és máris a nyolcadik helyen haladt. Az első kerékcserék után azonban nagyon messze került a pontszerző helyről: csak a 14. helyre tudott visszatérni, igaz, hamarosan ismét sikerült előverekednie magát a már pontszerző nyolcadik helyig. Barrichello ekkor újra a hatodik helyen haladt.
Eggyel azonban hátrébb csúszott, és Button lassan támadó pozícióba került mögötte, amikor kilenc körrel a vége előtt Alguersuari (Toro Rosso) hatalmas balesetet szenvedett, autója megpördült, majd a gumifalról darabokban érkezett vissza a pályára, ezért be kellett küldeni a biztonsági autót. A fiatal versenyző saját lábán hagyta el az aszfaltcsíkot, de a biztonság kedvéért mentőautóval szállították el.
A safety car négy körrel a vége előtt állt ki, a feltorlódott mezőnyön belül pedig azonnal elkezdődött a pozícióharc. A sorrend azonban már nem változott, hiába támadta Button Barrichellót, Kubica meg Buttont, Vettel haladt át elsőként a célvonalon, életben tartva ezzel világbajnoki esélyeit, mögötte Trulli és Hamilton futott be.
„Bejött a stratégia, jól sikerült a rajt is, és szerencsére gyorsan sikerült akkora előnyre szert tennem, hogy a kerékcseréknél se legyen gond. Nagyon élveztem a versenyt, óriási érzés újra az első helyen lenni” – összegzett Vettel, aki idei harmadik, pályafutása negyedik futamgyőzelmét szerezte meg.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.