2010. október 13., 10:402010. október 13., 10:40
A Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy kétséges a futam megrendezése, mert a végső bejárásra júliusban kellett volna sort keríteni. Most azonban Charlie Whiting, a FIA helyszínen tartózkodó versenyigazgatója elégedett volt a látottakkal, és ezt követően dőlt el, hogy a jövő hétvégén meg lehet rendezni a futamot.
„A Koreai Nemzetközi Versenypálya megfelel az összes szabványnak, s az ország motorsportjának központja lesz – mondta Csung Jung Cso, a szervezők vezetője. – Whiting úr külön kifejezte elégedettségét az egyedülálló elrendezés miatt, amely lehetővé teszi, hogy a nézők még közelebbről, ugyanakkor tökéletes biztonságban láthassák a futamot.”
A pilóták közül a világbajnoki pontversenyben jelenleg harmadik, és a dél-koreai aszfaltcsíkot szimulátoron már tesztelő német Sebastian Vettel (Red Bull) szerint előre nehéz megmondani, hogy melyik csapat lesz majd előnyösebb helyzetben, míg honfitársa, Nico Rosberg (Mercedes) úgy véli, az egyetlen érdekes kérdés az, hogy az elmúlt hétvégén lerakott utolsó aszfaltréteg kibírja-e majd azt a terhelést, amely a versenyhétvége alatt éri. A 19 nagydíjból álló világbajnoki sorozat 17. állomása az egyetlen új helyszín az idén, az utolsó két versenyt Brazíliában és Abu-Dzabiban rendezik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.