Hirdetés

Fordított szereposztás?

Labdarúgás - UEFA-kupa: még reménykedik a CFR A Kolozsvári CFR vezetői nem tartják lehetetlen küldetésnek, hogy csapatuk a ciprusi Anortoszisz Famaguszta elleni 3-1-es hazai vereség után a mai visszavágón (Antena 1, 20.00) kiharcolja a továbbjutást az UEFA-kupa utolsó selejtezőkörében.

Gazda Árpád

2007. augusztus 30., 00:002007. augusztus 30., 00:00

Ioan Andone tanítványai elismerték, még mindig hihetetlennek tartják, hogy az esélytelenebbnek tartott ellenfél hatvan perc után 3-0-ra vezetett a Constantin Rădulescu-stadionban, egyúttal ígéretet tettek, a visszavágón másképp lesz. A CFR győzelemmel hangolt az összecsapásra: bajnoki mérkőzésen 2-1-re nyert a Buzăui Gloria vendégeként. A Famaguszta hétvégén hazája Szuperkupájában lépett pályára, ahol 2-1-re legyőzte a bajnok AEL Limasszolt.
Ioan Andone vezetőedző szerint a CFR-nek mindenképpen győznie kell Cipruson. “Három pontért utazunk, hiszen az is fontos, hogy pontokat szerezzünk Romániának. Emellett nem szabad elfelejteni, ahogyan ők rúgtak hármat Kolozsváron, mi is lőhetünk ugyanennyit Larnacában” – jelentette ki a szakember. “Vagy ötöt rúgunk, vagy ötöt kapunk” – tette hozzá Eugen Trică, a CFR játékosa.
A Galaci Oţelul szintén 3-1-es hátrányból várja a Lokomotiv Szófia látogatását, míg az európai porondon egyedüli magyar csapatként állva maradt Honvéd gól nélküli döntetlen után utazott a Hamburger SV elleni idegenbeli visszavágóra. Supka Attila, a kispestiek vezetőedzője szerint a legfontosabb, hogy csapata ugyanolyan nyugodt, higgadt játékot produkáljon idegenben, mint hazai pályán tette két hete. Hozzáfűzte, mindenképpen a továbbjutás reményében utaznak ki a játékosokkal, még ha riválisnak nagyobb is erre az esélye. Az ellenfélnél ezúttal pályára lép Rafael van der Vaart, aki az első mérkőzést kihagyta.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés