
A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-27-re nyert a montenegrói csapat ellen a lengyelországi, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnok első fordulójában.
2016. január 17., 13:092016. január 17., 13:09
A két csapat történelmi, első egymás elleni mérkőzése több szempontból is fontos volt: egyrészt a jó rajt miatt, valamint azért, mert mindketten az Eb-n kiosztásra váró két olimpiai selejtezős hely egyikéért küzdenek. A gdanski kvartettben hasonló okból harcol az orosz válogatott is.
A megfiatalított magyar együttesnek ez volt az első igazi felmérője Talant Dujshebaev szövetségi kapitány vezetésével, és rögtön nekiugrott ellenfelének az MTI beszámolója szerint. Az 5. percben már 5-1 volt az állás, amikor a rivális időt kért. A lendület nem tört meg, tovább nőtt a különbség (8-2). Újabb időkérést követően már a montenegróiak is rendezték soraikat, és megkezdték a felzárkózást. Timuzsin büntetőt rontott, s lassan csökkent a különbség, ám egy emberhátrányos góllal sikerült 15-11-re ellépni.
A szünet után Nagy Lászlót kiállították, ám az emberhátrányban Mikler jól védett. A nehéz időszak átvészelése után megint a magyar csapat akarata érvényesült. A montenegróiak folyamatosan cseréltek, végül egy olyan sort sikerült pályára küldeniük, amely 25-23-ra alakította az állást. A hajrában azonban jobban összpontosított a Dujshebaev-csapat, amely végül öt góllal megnyerte a fontos összecsapást.
A montenegróiaknak ez volt fennállásuk hetedik Eb-találkozója, és még egyszer sem tudtak győzni.
Dujshebaev a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta: a győzelemmel és a lőtt gólok számával elégedett, ám sok gólt kapott a csapata: „Idegesen kezdett mindkét válogatott, de mi előbb nyugodtunk meg, és elhúztunk. A támadójátékunk rendben volt, de sokat kell javulnunk védekezésben.”
A mérkőzés legjobbjának választott Mikler Roland örült, hogy újonc csapattársai jól mutatkoztak be: „Az összjátékunk rendben volt végig, és a beállósaink teljesítménye is nagyon jó volt. Bízom benne, hogy a védekezésünk még jobb lesz. A fiatal játékosaink ugyan izgultak, de mégis jól játszva mutatkoztak be első Eb-mérkőzésükön.”
A csoport másik meccsén a legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes dán válogatott 31-25-re legyőzte az orosz csapatot. A következő, hétfői fordulóban a magyarok az oroszokkal játszanak (19.00). A kvartettből az első három helyezett jut a 12 együttest felvonultató középdöntőbe.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.