2010. március 11., 09:582010. március 11., 09:58
„A csoportkörben játszottunk már olasz együttes ellen, kétszer találkoztunk a Rómával, és mindkét meccsen jól teljesítettünk – mondta Gera, aki eddig háromszor volt eredményes a kupasorozatban. – Remélem, hogy most, a Juventus vendégeként is képesek leszünk a jó játékra, s számunkra kedvező eredmény születik.” A Fulham története során először jutott be az európai kupaporondon a legjobb 16 közé, a két gárda még soha nem szerepelt egymás ellen. Gera valószínűleg kezdőként kap helyet az angol csapatban, amelyben az utóbbi időben rendszeresen a csatár Bobby Zamora mögött szerepel támadó középpályásként.
A sorozatban még talpon álló másik „magyar” klubnak, a Juhász Rolandot soraiban tudó belga Anderlechtnek sem lesz könnyű dolga, ugyanis a Dzsudzsák Balázs PSV-jét kiütő német Hamburggal csap össze a negyeddöntőért. Juhászék az előző körben a Athletic Bilbao ellen remekeltek, a visszavágón hazai pályán valósággal legázolták a spanyol csapatot (4-0). Az akkor gólt szerző Juhász és társai most szintén idegenben kezdenek, s a második meccset játsszák majd hazai környezetben.
Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések, ma: Hamburger SV–
Anderlecht, Rubin Kazany–VfL Wolfsburg, Atlético Madrid–Sporting Liszszabon, Lille–FC Liverpool, Benfica–Olympique Marseille, Panathinaikosz–Standard Liege, Juventus–Fulham, Valencia–Werder Bremen.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.