
Vészjóslóan konfliktusos társadalmi kép bontakozik ki a román sportsajtóban megjelent publicisztikákból. A labdarúgásról szóló közbeszédben ugyanis tetten érhetőek a teljes társadalom problémái, belső konfliktusai – hangzott el többek közt dr. Péter László, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociálismunkás-képző Kara adjunktusának szerda esti, Labdarúgás és társadalom. Lehet-e a foci az új politikai eszköz? címmel megtartott kolozsvári előadásában.
2015. március 26., 16:142015. március 26., 16:14
A 2008 és 2013 között írt román sportpublicisztikáknak több mint fele foglalkozik közéleti, politikai kérdésekkel – magyarázta Péter László.
A szociológus az ebben az időszakban írt, a Gsp.ro-n és a Pro Sportban, valamint a Digisport online felületén megjelent 3284 vezető cikket elemzett ki a társadalomtudomány módszereivel.
Azaz a tartalmi elemezés mellett megvizsgálta az írásokban megjelenő tematikákat, a fogalomhasználatot – „posztstrukturalista diskurzuselemezést” folytatott. Elmondta: azért épp ezeket a román sportsajtótermékeket választotta, mert ezek uralják a hazai piacot.
Az Erdélyi Múzeum-egyesület és az egyetem közös rendezvényén a szociológus kifejtette: a labdarúgás népszerűsége, társadalmi beágyazottsága miatt a focin keresztül a teljes társadalom tanulmányozható. Mint részletezte, a labdarúgásról szóló közbeszéd átvett olyan funkciókat, amelyek korábban a közéleti nyilvánosság – közéleti napilapok, politikai fórumok – társadalmi szerepe volt.
A sportról szóló közbeszédben ugyanis ugyanúgy megjelennek a hatalmi, politikai kérdések, mint a szurkolói erőszak, a maszkulinitás, a társadalmi problémák, a média és a futball viszonya, valamint a szimbolikus rítusok, a kollektív identitás kérdései is.
Péter László elmondta: a sportesemények egyben a politikai szocializáció színteréül is szolgálnak, az állam ugyanakkor társadalmi kontrollt is tud gyakorolni a sporton keresztül. Emellett a nacionalizmus és a patriotizmus „kultiválására” is jól használható a sport.
Másrészt egy futballmérkőzés a társadalmi nyomásgyakorlás eszköze is lehet: példálul a Kolozsvári CFR KVSC nevű szurkolótábora képes volt az erdélyi identitás megjelenítésére, akkor is, ha a Digisport úgy „cenzúrázta” az élő közvetítést, hogy nem mutatta az „Erdély: ez a hely ahol élünk, ez az a hely, ahová tartozunk” angol nyelvű feliratot tartalmazó óriásmolinót.
A Krónika kérdésére Péter László elmondta: az írásokban jól tetten érhető a Bukarest–vidék-ellentét is, a fővárosi publicisták ugyanis meglehetősen nehezen viselték, hogy 2008 és 2013 között sorra vidéki csapatok nyerték a román bajnokságot.
Különösen Kolozsvár és Bukarest viszonylatában kiélezett a részben etnikai jellegű regionális konfliktus. Ez az oka annak a szociológus szerint, hogy olyan labdarúgók, mint a Kolozsváron játszó Ciprian Deac vagy a jelenleg a Marosvásárhelyi ASA-t erősítő Gabriel Mureşan nem kerülhetnek be a román válogatottba.
Péter László ugyanakkor kifejtette: a román nyelvű sportpublicisztikáknak óriási szerepük volt a korrupciós ügyek felgöngyölítéseben, ugyanis a fociról szóló diskurzusok leplezték le a közéleti tisztiséget is betöltő klubvezetők visszaéléseit.
A labdarúgásról szóló beszéd egyben politikai eszköz is. Klaus Johannis például sokat köszönhet ennek a diskurzusnak, amely a németes tervezés és a normalitás igényét – azaz Johannis kampányának jelszavait – mélyen elültette a romániai társadalomban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!