
Fotó: Boda L. Gergely
Fizetésképtelenséget jelentett szerdán a Marosvásárhelyi ASA futballklubjának ügyvezető tanácsa, ezért az élvonalbeli bajnokság felsőházi rájátszásában három forduló után hatodik helyen tanyázó együttes nem indulhat majd az Európa Liga következő szezonjában.
2016. március 23., 17:132016. március 23., 17:13
Mint ismeretes, a Liga 1 elmúlt idényében ezüstérmes erdélyi alakulat problémái azután kezdődtek, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly eljárást indított a klub önkormányzati támogatásai kapcsán. Az emiatt pénz nélkül maradt együttes azóta már több mint félmillió eurós adósságot halmozott fel.
A télen érkezett játékosok elfogadták, hogy csak szezon végén – a televíziós közvetítési jogokból származó bevételből – kapjanak fizetést, de a csődvédelmi törvény szerint a fizetésképtelenségig felhalmozott adósság a hitelezői listára kerül, amelyet az átszervezési terv elfogadásáig nem lehet törleszteni. A napokban elfogadott törvénymódosítás szerint viszont a futballisták csődvédelem esetén is kérhetik szabadon igazolhatóvá válásukat, amennyiben legalább három hónapja nem kaptak pénzt.
A Liga 1-ben nem ez az első alkalom, hogy egy klub fizetésképtelenné válik, az viszont érdekes, hogy az ASA csődvédelme megemelte az alsóházi rájátszás tétjét, hiszen ezáltal akár a hetedik helyen végző alakulat is selejtezőt játszhat a kontinentális klubsorozatban. Erre jelen pillanatban a Iași és a Craiova pályázik eséllyel, mivel a Kolozsvári CFR már korábban csődvédelem alá került, így előrelépése esetén sem lesz jogosult az európai szereplésre.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!