
Fotó: Boda L. Gergely
Visszavágott a Pitești-nek a Kolozsvári U-BT élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata: az idegenben elszenvedett 62:60-as vereség után hazai pályán, egy utolsó pillanatban dobott kosárral győzött 84:81-re a Román Kupa negyeddöntőjében.
2016. január 11., 16:172016. január 11., 16:17
Ezzel a Szamos-parti együttes három év szünet után ismét bejutott a Final Fourba, ahová előtte a Nagyváradi VSK váltott jegyet a Steaua kiejtésével. A kudarc miatt amúgy a bukarestiek vezetőedzője, Hristu Șapera hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal, a szakvezetői feladatokat ideiglenesen Claudiu Fometescu látja majd el.
A Román Kupa négyes döntőjének mezőnye majd csak később lesz teljes – a Marosvásárhelyi Maros KK például még csak vasárnap este játszotta le a negyeddöntő első felvonását, és 89:70-re verte a vendég Craiovát, így a csütörtöki visszavágón nagy eséllyel pályázik a továbbjutásra. A Dinamo–Târgu Jiu visszavágót (az első meccs 78:72-re végződött) csak februárban rendezik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!