
2011. április 13., 08:422011. április 13., 08:42
Ennek ellenére a ma kezdődő idei rájátszás is legalább olyan izgalmasnak és látványosnak ígérkezik, mint a tavalyi. A mezőny csupán egy helyen változott: a Temesvár helyett most a Nagyvárad jutott a negyeddöntőbe – azaz ismét öt erdélyi együttes van a Ploieşti kihívói között.
CSU Ploieşti (az alapszakaszban 24 győzelem és 6 vereség)–BCM Piteşti (17-13). Az előzmények: kicsit már unhatják egymást, hiszen tavaly is összefutottak ugyanebben a körben, akkor 3-0-s összesítéssel ment tovább a Ploieşti. Idén az alapszakaszban megosztoztak a sikereken (74:68 és 78:88), míg a Román Kupában két Asesoft-siker (92:70 és 77:73) született. Ploieşti mellett szól: a hazai pálya előnye és a play-off rutin, valamint román játékosai, elsősorban Cătălin Burlacu (16,3 pont, 7,9 lepattanó meccsenként) kiváló formája. Idén ugyan hazai pályán érték őket meglepetések, viszont a Piteşti egyik rájátszásba jutott csapat otthonában sem tudott nyerni. Piteşti mellett szól: az ellenfél gyenge formája, utolsó 6 tétmeccséből alig kettőt – egyaránt a Marosvásárhely ellen – nyert meg a címvédő. Darko Vujacsics (19,1) és Adonte Gennie (18,4) a bajnokság második legponterősebb párosa, ha beindulnak, a hátukon képesek vinni a csapatot.
Kolozsvári U-Mobitelco (24-6)–Nagyszebeni CSU Atlassib (17-13). Az előzmények: ez az „erdélyi El Clásico” – az elmúlt két évtizedben alig volt rájátszás ezen párharc nélkül, csak az utolsó öt évben 28 tétmeccsen találkoztak. Az alapszakaszban mindkét találkozót az U nyerte, idegenben 61:58-ra, majd otthon 93:68-ra. Kolozsvár mellett szól: a legjobb formában levő csapat tavasszal, csak kétszer kapott ki a visszavágók során, utolsó hét meccsét egyaránt megnyerte. Övé a legjobb védelem (70,1 kapott pont meccsenként) és a legjobb hazai mérleg (14-1). Az U-nál játszik a bajnokság két legponterősebb rájátszásba jutott játékosa, Zoran Krsztanovics (21) és Kyndall Dykes (20,7). Szeben mellett szól: az „esélytelenek nyugalma” és a „rangadón minden megtörténhet” közhelyek. Utolsó öt meccsét megnyerte az alapszakaszban, de a kézsérülést szenvedett Michael Harrison (11,4 pont, 7,7 lepattanó) nélkül másban nem bízhatnak.
Szászmedgyesi Gaz Metan (23-7)–Nagyváradi VSK (17-13). Az előzmények: a friss kupagyőztes a bihari csapat, de főleg Cristian Achim edző mumusa: a váradi tréner még nem nyert meccset a Gaz Metan ellen. Az alapszakaszban is két sima győzelmet arattak a medgyesiek (83:67 és 93:72). Medgyes mellett szól: gyakorlatilag minden, hiszen jóval erősebb és tapasztaltabb a keretük, akár a román játékosokat, akár a légiósokat nézzük. A kupa megnyerése pedig lélektanilag is nagy lökést adhat a csapatnak a bajnoki rájátszásra. Várad mellett szól: rápihenhettek és rákészülhettek a negyeddöntőre, miközben a Gaz Metan kőkemény meccseket vívott a vásárhelyi Final Fourban.
Bukaresti Steaua Turabo (21-9)–Marosvásárhelyi Maros KK (21-9). Az előzmények: az alapszakaszban megosztoztak a győzelmeken, mindkétszer a hazai pályán játszó együttes nyert, a Vásárhely 81:79-re, a fővárosiak pedig 101:68-ra. Minden szempontból ez tűnik a negyeddöntő legkiegyensúlyozottabb párharcának. A Steaua mellett szól: a pályaelőny, hiszen a Maros KK-nak hagyományosan gyengén megy idegenben, a rájátszásba jutott csapatok közül csak a Szeben otthonában tudott győzni. Emellett hosszabb a kispadjuk, még a kupában megsérült Bogdan Popescu nélkül is, mivel a vásárhelyiek a csapattól elküldött Dwight Lewis és a sérült Andrei Căpuşan nélkül utaztak el Bukarestbe. A Vásárhely mellett szól: Jason Forte (16,7 pont, 8,7 lepattanó) és Jujuan Cooley (14 pont, 7,6 gólpassz) kirobbanó formája, de a bravúrhoz a többiektől is javuló teljesítmény kell. A Steaua anyagi gondokkal küzd, a játékosok fizetései csúsztak, emiatt tavasszal igen hullámzó volt a fővárosiak formája, bár a kupára nagyon felszívták magukat.
A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak, az első mérkőzéseket ma, a másodikokat holnap rendezik. A harmadik és negyedik találkozókat április 18-án és 19-én vívják a mostani vendégek otthonában, míg az esetleges ötödik meccsek időpontja április 22. Szintén ma rajtolnak az alsóházi rájátszás (play-out) küzdelmei, ahol a kiesés elkerüléséért harcolnak az alapszakaszban 9–16. helyen végzett csapatok. A párharcok itt is három győzelemig tartanak, és a nyertesek számára véget ér a szezon, míg a vesztesek két újabb párharcban döntik el, melyik két együttes esik ki. A párosítás: CS Otopeni–Brassói CSU, Energia Rovinari–Poli Iaşi, Temesvári BC–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK, Bukaresti CSM–SCM U Craiova.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!