
Fotó: Rompres
Az MJSZ a magyarországi klubokkal folytatott egyeztetések után, április végén elviekben beleegyezését adta, hogy az OB I-ben korábban is rajthoz állt Csíkszeredai Sportklub és Csíkszeredai HC mellett újabb két romániai együttes, a Gyergyószentmiklósi Progym és a Bukaresti Steaua is csatlakozzon a mezőnyhöz. A testület elnöksége egy hétre rá megszabta a 2008/2009-es idényre szóló nevezési feltételeket: egy külföldi, azaz romániai csapatnak többek között 3 millió forintot kell fizetnie az indulási jogért – az összegből a magyarországi klubok megnövekedő utazási költségeibe pótolnának bele. Az előnevezések végső határidejét május 15-ére, azaz mára tűzték ki, míg a végső nevezési iratcsomót május 30-áig lehet összeállítani.
Az MJSZ feltételrendszere keserű szájízt hagyott a csatlakozni kívánó romániai együttesekben. A csapatok vezetői legfőképpen azt nehezményezték, hogy a magyarországi szövetség elnöksége megkérdezésük nélkül, illetve jelenlétük hiányában döntött a jelentkezés módozatáról. „Hasonló feltételeket szeretnénk, mint amilyeneket a magyarországi klubokkal szemben állítottak. Egyenlő esélyeket, egyenlő költségeket” – mondta a Krónikának Lázár Ernő, a Gyergyószentmiklósi Progym szakosztályvezetője, de hasonló véleményen volt Antal István, a Csíkszeredai Sportklub elnöke is.
Az OB I-be régóta csatlakozni akaró Progym vezetője jelezte, a klub nem nyújtja be a mai határidőig az előnevezését. A Progym ugyanis abban bízik, hogy kitolják a határidőt. Az MJSZ elnöksége legközelebb június 7-én ül össze, és mivel a feltételrendszert a vezető testület állította össze, csakis ez változtathat rajta. „Nem arról van szó, hogy nem tudjuk kifizetni a 3 millió forintot, hanem nem akarjuk, mert ez nem sportszerű. Vagy mindenkitől ugyanannyit kérjenek, vagy senkinek ne kelljen fizetnie” – fogalmazott Lázár Ernő.
A Progym képviselője szerint a legjobb megoldás egy magyar–román közös rendezésű liga létrehozása lenne, amelyben minden induló egyenjogú, a csapatok utazási költségeit pedig egy közös szponzor állná. „Nem nekünk kellene 12 ezer eurónak megfelelő összeget befizetnünk, hanem mi kapnánk 20 ezret, akárcsak a többi csapat” – érvelt a gyergyószentmiklósiak vezetője.
A felvetést felkarolta mind a négy romániai együttes, ám míg a csíkszeredaiak a hírek szerint gyakorlatilag bármilyen körülmények között hajlandók lennének ismét az OB I-ben szerepelni, a Progym, de még inkább a Steaua az egyenlő feltételek megadása vagy a magyar–román liga létrehozásához köti az esetleges közös szereplést. A bukarestiek egyébként információink szerint a kérdéses főszponzor ügyében is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, ám ennek nevét még nem hozták nyilvánosságra.
Kurkó János György, a román szövetség elnöke lapunknak elmondta, a négy romániai élcsapat érdekeit védve támogatja az egyenlő feltételeket szorgalmazó felvetést. A négy klub közös állásfoglalását levélben továbbította a magyar szövetségnek. „Ezek a csapatok nem kullogók: tavaly is bebizonyították, csatlakozásukkal emelkedett az OB I színvonala” – nyilatkozta lapunknak a sportvezető, aki személy szerint a közös liga ötletét tartja a legmegfelelőbb megoldásnak, míg az ebben nem érdekelt többi romániai együttes a második értékcsoportban külön bajnokságot vívna. Az elnök megerősítette, hogy leginkább a Progym és a Steaua „lázad” az MJSZ feltételrendszere ellen: tudomása szerint a két csíki csapat máig befizeti a 300 ezer forintos előnevezési költséget, és május 30-áig szeretné kiharcolni az egyenlő feltételeket, míg a másik két együttes nem valószínű, hogy kifizeti a díjat.
Az MJSZ részéről Kovács Csaba alelnök annyit mondott lapunknak az erdélyi csapatok helyzetéről: tudomása szerint tegnapig írásban még egyik csapat sem jelezte előnevezési szándékát. Mivel a szövetség képviselői mától a helyszínről követik figyelemmel a kanadai világbajnokságot, érdemi döntés csak jövő héten születhet.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.