
2009. október 26., 11:072009. október 26., 11:07
A több helyzetet kidolgozó Vörösök a 65. percben a sérültnek hitt, ám mégis pályára lépett Fernando Torres révén szerezték meg a vezetést a Vörös Ördögök ellen – a csatár nyolc méterről a kapu bal felső sarkába bombázott.
A manchesteriek ezt követően csak kapufáig jutottak: a 83. percben Owen tálalt Valencia elé, aki nagyon éles szögből, hét méterről a felső lécre bombázott. A kegyelemdöfést a csereként beállt David N’Gog adta meg, aki a 96. percben vette be a teljesen kitámadó MU kapuját. Mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, mert az utolsó percekben – N’Gog gólja előtt – Nemanja Vidicset és Javier Mascheranót is kiállították.
A manchesteri Vidics második sárga lapja miatt a 88. percben mehetett zuhanyozni, míg Mascheranót azért állították ki a ráadás 5. percében, mert távolról odacsúszott Van der Saar kapusnak. A Manchester United veresége nyomán a Blackburn Roversnek ötöt vágó Chelsea kétpontos előnnyel vezeti a táblázatot a Vörös Ördögök előtt.
A magyar bajnok Debreceni VSC-vel azonos Bajnokok ligája-csoportban szereplő Liverpool mellett az E jelű kvartett további két csapata is vereséget szenvedett hétvégén. Tegnap az olasz bajnokságban a Fiorentina hazai pályán maradt alul 1-0 arányban a Napolival szemben – a vendégek a 88. percben szerezték a győztes találatot –, míg az Olympique Lyon 4-1-re kapott ki a Nice vendégeként.
Olaszországban más meglepetés is született: az AS Roma a vendég Livornóval szemben maradt alul 1-0 arányban. A másik római élcsapatot, a Laziót a Bari győzte le (2-0), amelynek színeiben bemutatkozott Koman Vladimir, az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar együttes vezéregyénisége.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.