Hirdetés

Felmerült a 2018-as oroszországi futball-vb bojkottjának lehetősége

Uniós diplomáciai körökben az ukrajnai válság kezdete óta most első ízben felmerült annak a lehetősége, hogy Oroszországot kizárják a nagyszabású nemzetközi kulturális, gazdasági és sportrendezvényekről – írta a szerdai Financial Times.

Hírösszefoglaló

2014. szeptember 03., 13:372014. szeptember 03., 13:37

2014. szeptember 03., 13:392014. szeptember 03., 13:39

A londoni gazdasági napilap által látott „opciós lista” szerint – amelyet megküldtek az EU-fővárosoknak – az Európai Unió fontolgatja, hogy javasolja-e Oroszország részvételi jogának felfüggesztését egyebek mellett a Forma–1-es autóversenyeken és az európai labdarúgókupákban.

A lap által idézett diplomáciai források szerint a világbajnokság bojkottja nem szerepel az EU által e hét végéig kilátásba helyezett újabb szankciólehetőségek között, de az uniós nagykövetek legutóbbi értekezletén egyes delegációk, különösen az észtek és a litvánok „nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet”.

Mujtaba Rahman, az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport európai elemzőrészlegének vezetője a Financial Timesnak azt mondta, hogy „határozottan hidegháborús érzetet kelt” valamely tekintélyes nemzetközi sportrendezvény bojkottja. Hozzátette ugyanakkor, hogy egy ilyen lépés sokkal fájdalmasabban érintené Oroszországot, mint bármilyen pénzügyi EU-szankció.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a Financial Times megkeresésére közölte: tartja magát ahhoz a nyilatkozatához, amelyet a malajziai utasszállító repülőgép júliusi lelövése után adott ki; eszerint a világbajnokság megrendezése erőteljes ösztönzője lehet a népek és kormányok közötti konstruktív párbeszédnek.

Oroszország a FIFA végrehajtó bizottságának 2010 decemberében megtartott ülésén nyerte el a 2018-as vb rendezési jogát. Az oroszok mellett Belgium és Hollandia, valamint Spanyolország és Portugália közösen, illetve Anglia pályázott. 

Elemzők akkori véleménye szerint az orosz pályázat – amely már a szavazás második körében megkapta az abszolút többséget, 22 jogosultból 12 voksolt rá – erőssége a megnyitásra felkínált, szinte kontinensnyi méretű „új piac” volt, ahová a FIFA szponzoraival együtt törhet be. 

A nemzetközi szövetség a 2010-es dél-afrikai vb után ismét történelmi tettet hajtott végre azáltal, hogy a vb-t még sohasem rendező Oroszországnak adta a tornát.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés