
Két év szünet után ismét élvonalbeli futballcsapatnak szurkolhatnak Marosvásárhelyen: az ASA szombat este fantasztikus második félidei teljesítményével 5-0 arányban kiütötte a Besztercei Gloriát a Sziget utcai arénában, így matematikailag is bebiztosította helyét a Liga 1-ben.
2014. június 01., 13:232014. június 01., 13:23
2014. június 01., 14:502014. június 01., 14:50
Mindenképpen győzelemre volt szüksége Adrian Falub legénységének, hogy az utolsó forduló előtt biztos legyen a feljutása. Annál is inkább, mert a 3. helyen álló CSM Râmnicu Vâlcea legyőzte az FC Olt Slatinát szombaton délután, így egy pontra megközelítette a vásárhelyieket.
Három sikertelen mérkőzés után fogadta a Besztercei Gloriát az ASA, és a találkozó első félidejében ugyanazt lehetett látni, amit az elmúlt meccseken: sorozatban kidolgozott és kihagyott vásárhelyi helyzeteket. Már az első negyedórában megszerezhette volna a vezetést a hazai gárda, hiszen öt gólszerzési lehetőségük is akadt, azonban ekkor még célt tévesztettek.
A második félidőre nagy önbizalommal és sokkal határozottabban tértek vissza az öltözőből a hazai labdarúgók, akik a második félidő elején szűk kilenc perc leforgása alatt háromszor is eredményesek voltak, eldöntve a mérkőzést. Előszőr az egész meccsen remekül játszó Voiculeţ talált be a 48. percben, példáját követve Amauri, majd Bumba is gólt szerzett szépen kijátszott akciók végén.
Fölényes előnyük ellenére sem húzódtak vissza a hazaiak, sőt tovább támadtak, és a 66. percben a csapatkapitány, Ousmane N\'Doye talált be Bumba szögletrúgásánál. Ezt követően Adrian Falub vezetőedző az utolsó húsz percre pályára küldte a hazai közönség nagy kedvencét, Szilágyi Lórándot, aminek nagyon örültek az ünneplő szurkolók. Nem sokkal pályára lépése után ő is eredményes volt, Voiculeţ kitűnő beadását váltotta gólra, tovább fokozva az ünnepi hangulatot.
Az utolsó sípszót követően a teljes vásárhelyi keret a pálya közepén kezdte el az ünneplést a „Bajnokok\" felkiáltással, a nagyszámú közönség pedig hosszú tapssal jutalmazta teljesítményüket.
„A szünetben 200-as volt a pulzusom. Sorozatban harmadik olyan meccsünk volt, amelyren rengeteg helyzetet kihagytunk, de jó lett a vége, megérdemeljük, hogy örüljünk – értékelt a meccs után Adrian Falub. – Nagy teljesítmény ez, ha azt nézzük, honnan indultunk: a Mioveni ellen sorsdöntő meccset kellett játsszunk a felsőházba jutásért. Úgy gondolom, mi vagyunk a csoport legerősebb csapata, és ezt be is bizonyítottuk. Gratulálok a játékosaimnak és a szurkolóinknak is, akik nagyon lelkesen támogattak.\"
A 42 éves, dési születésű szakember márciusban vette át az ASA irányítását Ioan Ovidiu Sabăutól, de nem volt számára teljesen idegen a munka, hiszen a 2009/2010-es idényben már dolgozott Marosvásárhelyen, szintén feljuttatva a csapatot az élvonalba. Falub – aki korábban a Kolozsvári U-val és a Gyulafehérvári Unireával is elérte ugyanezt – most elmondta, a feljutások közül most számít a legnehezebb munkára.
A jelenlegi ASA története 2008-ig nyúlik vissza. Először a 2010/2011-es szezonban szerepelt az élvonalban, és nagy meglepetésre nyolcadik helyen zárt, de egy év múlva 15. helyezettként kiesett. Az elmúlt idényben nem sikerült a visszajutás kiharcolása (akkor ötödikként zárt csoportjában az ASA), most azonban teljesítette a csapat a célkitűzést.
Győzelmével egyébként visszavette a Craiovától a vezetést a táblázaton az ASA, mivel az oltyánok csupán 1-1-es döntetlent értek el Resicabányán, amely amúgy nekik is elég volt a feljutás kiharcolásához. A vásárhelyi együttes az utolsó fordulóban az FC Olt Slatina otthonában játszik: három pont megszerzésével megnyernék a másodosztály 2. csoportját, egyenlő pontszám esetén ugyanis az egymás elleni eredmények az ASA-nak kedveznek a CSU Craiovával szemben. Utóbbi oltyán derbit játszik Râmnicu Vâlcea ellen.
Liga 2, 2. csoport, rájátszás, 9. forduló, felsőház:
Marosvásárhelyi ASA–Besztercei Gloria 5-0 (Voiculeţ 48., Amauri 51., Bumba 57., N\'Doye 66., Szilágyi 80.)
További eredmények: Resicabányai Metalul–CS U Craiova 1-1, CSM Râmnicu Vâlcea–FC Olt Slatina 2-1.
A csoport állása: 1. ASA 34 pont (25-13), 2. CSU Craiova 34 (27-19), 3. Râmnicu Vâlcea 30, 4. Beszterce 24, 5. Resicabánya 23, 6. Olt 12.
Alsóház: Nagyváradi Bihar FC–CS Mioveni 0-1, Aradi UTA–Szatmárnémeti Olimpia 0-3 (játék nélkül).
A csoport állása: 1. Olimpia 39, 3. Bihar 29, 3. Mioveni 28, 4. UTA 15, 5. Motru 13. A FCU Craiova visszalépett.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!