
Másfél perc alatt elvesztette a magyar labdarúgó-válogatott a bukaresti világbajnoki selejtezőt: Guzmics ajándéklabdája és Marica könnyű gólja után a magabiztossá váló román együttes sima győzelemmel ajándékozta meg közel negyvenezer szurkolóját.
2013. szeptember 08., 16:062013. szeptember 08., 16:06
2013. szeptember 08., 16:512013. szeptember 08., 16:51
A találkozó után Victor Piţurcă szövetségi kapitány „szinte tökéletesnek\" nevezte csapata játékát, egyúttal azonban előre is tekintett. „Kedden is pontot kell szereznünk a törökök ellen, hogy őket is kiüssük a továbbjutásért folyó harcból. Sajnos Bourceanu megkapta második sárga lapját, Pintilii pedig megsérült. Csupán ez ami bánt most\" – értékelt a román edző, akit tapssal fogadtak a bukaresti újságírók a találkozó utáni sajtótájékoztatón.
Egervári Sándor magyar szövetségi kapitány szerint csapatának semmit sem sikerült megvalósítania a megbeszélt taktikából. „Nem szeretném, ha magyarázkodás lenne, nem is bontanám ki az okokat, de ilyen hangulatban sok játékosom nem lépett még pályára. A román csapat lényegesen jobban játszott, mint Budapesten, gyakorlatilag ugyanazok a futballisták most teljesen másképp teljesítettek, mi pedig lényegesen gyengébbek voltunk\" – értékelt a magyar szakember.
A magyarok a csendőrökkel, a románok egymással balhéztak
A mérkőzés elő- és utóélete jóval viharosabb volt, mint maga a pályán zajló küzdelem. A pénteki nap a magyar szurkolók és a bukaresti csendőrök összecsapásairól szólt Bukarestben, úgy a román főváros történelmi városrészében, mint az Északi-pályaudvaron, a rendfenntartók könnygázt is bevetettek az ultrák ellen. A mérkőzés után már sokkal nagyobb rendben zajlottak a dolgok, atrocitások nélkül hagyták el egy Bukarestet a vendégszurkolók, maguk mögött hagyva a feldúlt vendéglátóipari egységeket, illetve az összetört buszokat.
Ugyanakkor több esetben is a román drukkerek között tört ki verekedés, többek közt a Dinamo edzésén és a Pantelimon negyedben, vagy éppen a meccs ideje alatt, amikor a rivális bukaresti klubok ultráit a csendőrök kivezették a találkozóról. A csendőrség közleménye szerint egyetlen szurkoló egészsége sem károsodott súlyosan, a verekedések után a magyar állampolgárok sérüléseit ellátták, és elhagyták a kórházat.
Georgian Enache, a bukaresti csendőrség szóvivője elmondta, hogy egyetlen magyar szurkolót sem vettek őrizetbe, azok is elhagyták Bukarestet, akiket különböző vétségekért megbírságoltak. Több magyar szurkolót egy évre kitiltottak a román stadionokból. „Ezeket az információkat továbbadtuk a szurkolókkal érkezett magyar rendőröknek is, akikkel kiválóan együttműködtünk\" – tette hozzá a szóvivő. Mircea Olaru, a csendőrség országos parancsnoka szombaton arról számolt be, hogy a pénteki mérkőzés kapcsán 16 magyar drukkert egy évre kitiltottak a román stadionokból és 19 esetben szabtak ki bírságot összesen 7300 lej értékben. A román hatóságok hatvan szurkolót állítottak elő, az egyik hazai drukkernél drogfogyasztást is megállapítottak.
Victor Ponta miniszterelnök közleményben gratulált a román rendőrségnek és csendőrségnek, amiért „példamutató módon\" biztosították a közrendet a román–magyar mérkőzés alkalmával. „A rendvédelmi szervek határozottan, mégis civilizált magatartással léptek fel a botrányt kereső szurkolók provokációival szemben, és bebizonyították, hogy Románia igazi európai ország\" – fogalmazott a kormányfő.
A több mint ezer magyar drukkert szállító szurkolói vonat a MÁV közleménye szerint teljesen széttört vagonokkal tért haza. „A következő időszakban átmeneti kocsihiány léphet fel, ugyanis a Romániából hazaérkező szurkolói különvonat utasai a szerelvény nagy részét teljesen széttörték. A külső és belső felületeken is rengeteg rongálás történt, ezért a kocsik egy ideig még biztosan nem állhatnak forgalomba. A rongálás tizenkét B 20-80 és két WRm 88-81 kocsit érintett\" – írja a Facebokon a MÁV-Vonatösszeállítás. A vasúttársaság a megrendelőn, vagyis a magyar válogatott hivatalos szurkolói csoportján hajthatja be a helyreállítás több millió forintos költségét, erre a szolgáltatási szerződés kötelezi a drukkereket.
Szentgyörgyön is kötekedtek a magyarországi szurkolók
Sepsiszentgyörgyön is randalíroztak a bukaresti világbajnoki selejtezőre tartó magyarországi szurkolók. A városba csütörtökön érkezett meg több száz drukker – megszálltak, majd pénteken utaztak tovább a román fővárosba. Csütörtökön este azonban néhányuk felbolygatta a várost, az éppen zajló pulzArt kortárs összművészeti fesztivál rendezvényein hangoskodtak, belekötöttek a járókelőkbe, leszólították a lányokat, hangosan énekeltek.
A sepsiszentgyörgyieket leginkább az háborította fel, hogy az egyik kötekedő magyar szurkoló megütött egy magyar képzőművészt. A sepsiszentgyörgyi alkotó a Tamási Áron Színházban, a The Qualitons koncert közben szólt rá a lökdösődő szurkolóra, akkor a kötekedő férfit lecsillapították, azonban a koncert után, már hajnalban rátámadt az akkor távozó képzőművészre, leütötte, majd beugrott egy taxiba és elmenekült.
A sepsiszentgyörgyi férfi nem tett feljelentést a rendőrségen, a nevét sem vállalja a botrány kapcsán. Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője hangsúlyozta, nem észleltek semmilyen rendzavarást, feljelentés sem érkezett a kapitányságra. A rendőrség ugyanakkor készenlétben állt, hogy szombaton fogadja a Bukarestből a meccs után a buszaikhoz Sepsiszentgyörgyre visszatérő magyar szurkolókat, azonban szombaton már valóban nem történt semmilyen incidens.
A Magyarországról érkező szurkolókhoz csatlakozó egyik sepsiszentgyörgyi férfi elmondta, a magyar válogatottat támogatók többségével nem volt semmi gond, civilizáltan viselkedtek, azonban volt egy keménymag, amelynek tagjai már szerdán, az induláskor elkezdtek inni, és nem viselkedtek beszámíthatóan – ők „cirkuszoltak” Sepsiszentgyörgyön és Bukarestben is.
A FIFA-nál panaszkodik az RMDSZ
A mérkőzésen tapasztalt magyarellenes megnyilvánulásokra hívja fel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) figyelmét az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata. A Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Markó Attila parlamenti képviselő által jegyzett levél szerint a román szurkolók idegengyűlölő magatartása nem elszigetelt jelenség. \"Újabban megszokottá vált az, hogy focimeccseken folyamatosan skandálják azt, hogy a magyarok hagyják el az országot\" – áll a levélben, amelynek szerzői határozott fellépést és a legszigorúbb büntetést várnak a magyarellenes hangulatot gerjesztőkkel szemben.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat nem először fordul a nemzetközi szövetséghez, tavasszal például a FIFA éppen a szervezet jelzése nyomán büntette 20 ezer svájci frankra a román szövetséget, az amszterdami vb-selejtező magyarellenes transzparense miatt.
Világbajnoki selejtezők, Európa, D csoport: Románia–Magyarország 3-0 (Marica 2., Pintilii 31., Tănase 88.)
Törökország–Andorra 5-0 (U. Bulut 35., 39., 68., B. Yilmaz 64., A Turan 93.)
Észtország–Hollandia 2-2 (Vassiljev 17., 56., ill. Robben 1., Van Persie 93. – 11-esből)
A D csoport állása:
1. Hollandia 7 6 1 0 22-4 19
2. Románia 7 4 1 2 13-10 13
3. Magyarország 7 3 2 2 13-11 11
4. Törökország 7 3 1 3 12-7 10
5. Észtország 7 2 1 4 5-11 7
6. Andorra 7 0 0 7 0-22 0
További európai vb-selejtezők, A csoport: Szerbia–Horvátország 1-1, Skócia–Belgium 0-2, Macedónia–Wales 2-1. A csoport állása: 1. Belgium 22 pont/8 mérkőzés, 2. Horvátország 17/8, 3. Szerbia 8/8, 4. Macedónia 7/7, 5. Wales 6/7, 6. Skócia 5/8.
B csoport: Olaszország–Bulgária 1-0, Csehország–Örményország 1-2, Málta–Dánia 1-2. A csoport állása: 1. Olaszország 17/7, 2. Bulgária 10/7, 3. Csehország 9/7 (7-6), 4. Örményország 9/7 (8-9), 5. Dánia 9/7 (8-10), 6. Málta 3/7.
C csoport: Németország–Ausztria 3-0, Írország–Svédország 1-2, Kazahsztán–Feröer-szigetek 2-1. A csoport állása: 1. Németország 19/7, 2. Svédország 14/7, 3. Ausztria 11/7 (15-8), 4. Írország 11/7 (13-12), 5. Kazahsztán 4/7, 6. Feröer-szigetek 0/7.
E csoport: Svájc–Izland 4-4, Szlovénia–Albánia 1-0, Norvégia–Ciprus 2-0. A csoport állása: 1. Svájc 15/7, 2. Norvégia 11/7, 3. Albánia 10/7 (7-7), 4. Izland 10/7 (12-13), 5. Szlovénia 9/7, 6. Ciprus 4/7.
F csoport: Észak-Írország–Portugália 2-4, Oroszország–Luxemburg 4-1, Izrael–Azerbajdzsán 1-1. A csoport állása: 1. Portugália 17 pont/8 mérkőzés, 2. Oroszország 15/7, 3. Izrael 12/7, 4. Észak-Írország 6/7, 5. Azerbajdzsán 5/8, 6. Luxemburg 3/7.
G csoport: Liechtenstein–Görögország 0-1, Lettország–Litvánia 2-1, Bosznia-Hercegovina–Szlovákia 0-1. A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 16/7 (23-4), 2. Görögország 16/7 (8-4), 3. Szlovákia 12/7, 4. Lettország 7/7, 5. Litvánia 5/7, 6. Liechtenstein 2/7.
H csoport: Lengyelország–Montenegró 1-1, Anglia–Moldova 4-0, Ukrajna–San Marino 9-0. A csoport állása: 1. Anglia 15/7 (25-3), 2. Montenegró 15/8 (15-8), 3. Ukrajna 14/7, 4. Lengyelország 10/7, 5. Moldova 5/8, 6. San Marino 0/7.
I csoport: Finnország–Spanyolország 0-2, Grúzia–Franciaország 0-0. A csoport állása: 1. Spanyolország 14/6, 2. Franciaország 11/6, 3. Finnország 6/6, 4. Grúzia 5/6, 5. Fehéroroszország 4/6.
Dél-amerikai vb-selejtezők: Peru–Uruguay 1-2, Kolumbia–Ecuador 1-0, Paraguay–Bolívia 4-0, Chile–Venezuela 3-0. Az állás: 1. Argentína 26/13 (25-9), 2. Kolumbia 26/13 (22-7), 3. Chile 24/14, 4. Ecuador 21/13, 5. Uruguay 19/13, 6. Venezuela 16/14, 7. Peru 14/13, 8. Paraguay 11/13, 9. Bolívia 10/14.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
szóljon hozzá!