
A kajakos Dombvári Bence doppingmintája lett pozitív június 9-én, a második olimpiai válogatóversenyen – közölte kedden a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).
2016. július 12., 14:152016. július 12., 14:15
2016. július 12., 14:172016. július 12., 14:17
Az MKKSZ azonnali hatállyal felfüggesztette a riói kvalifikációt kiharcoló sportoló versenyzési engedélyét, a hivatalos doppingeljárást pedig a Magyar Antidopping Csoport (MACS) indítja meg rövidesen. A Honvéd kajakosa egyesben és párosban is megnyerte a magyarországi ötkarikás válogatót 1000 méteren.
Az MKKSZ egy hete jelentette be, hogy egy minta pozitív lett a második olimpiai válogatóversenyen levettek közül, de akkor a nevet a vétkes, Dombvári kérésére még nem hozhatták nyilvánosságra. Szintén a sportoló kérte a B próba elvégzését, de ez a vizsgálat ismét kimutatta szervezetében a stanazolol nevű anabolikus szteroidot.
Az MKKSZ hangsúlyozza: az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Olimpiai Bizottság közös doppingellenes célkitűzései mentén rendszeres tesztelésnek vetik alá saját sportolóikat. Az olimpiai felkészülés során a szövetség megrendelésére a MACS eddig 70 doppingvizsgálatot végzett el, ezek között egy pozitív mintát talált.
A MACS és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tavaly május óta összesen 45 alkalommal ellenőrizte Dombvárit, s korábban minden mintája negatív lett – áll az MKKSZ közleményében. A 23 éves Dombvári Bence – aki tavaly eltiltást kapott, mert egy versenyen kívüli ellenőrzés során kokaint találtak a szervezetében – 2015 augusztusa óta minden hazai versenyén győzni tudott és idén májusban olimpiai kvótát szerzett a duisburgi pótkvalifikációs viadalon is.
Az MKKSZ közölte: az eljárás lezárultáig további nyilatkozatot ebben az ügyben nem tesz. Egyúttal hozzáteszi: a férfi kajak szakágban az olimpiai válogatás a Storcz Botond szövetségi vezetőedző által már az ügy kirobbanása előtt meghatározottak szerint zajlik tovább. Ennek megfelelően a végleges olimpiai csapat összetételére a vezetőedző a csütörtöki négyes válogató eredményei alapján fog javaslatot tenni. A javaslat elfogadásával kapcsolatban az MKKSZ elnöksége jövő hétfőn hozza meg végleges döntését.
Egy éven belül Dombvárié a harmadik doppingügy a kajak-kenu sportágban: tavaly júliusban a kajakos Kucsera Gábor bukott meg egy válogatóverseny után az MKKSZ drogtesztjén, majd idén tavasszal kiderült, hogy az ugyancsak kajakos Dudás Miklós szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak a tavalyi Európa Játékokon leadott mintájában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!