Hirdetés

Felemás erdélyi szereplés a Mol Ligában

A Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata öt, a szintén felemásan teljesítő Brassói Corona pedig hat pontot gyűjtött a Mol Liga legutóbbi három játéknapján.

Krónika

2013. október 29., 16:522013. október 29., 16:52

A székelyföldi együttes hétfő este a vendég Miskolci Jegesmedvék ellen zárta újabb hármas megmérettetését, amely a pénteki brassói vereséggel indult (1-4), vasárnap pedig a vendég Érsekújvár legyőzésével folytatódott (2-1). Gál Sándor, a csíki csapat trénere előzetesen kőkemény mérkőzésre számított a miskolciak ellen, ami végül be is igazolódott.

A lelkes, maroknyi miskolci szurkoló – amint a HSC közleményéből kiderül – székely zászlókat kifeszítve és a székely himnuszt énekelve nyitotta meg a találkozót, amely jó iramú első harmadot hozott. A hazaiak fölénye a 11. Percben érett góllá: Kósa kékvonalas lövését Gyenes csak Bíró Ottóig tudta kitolni, aki élt is a lehetőséggel. A második játékrészben a 30. percig kellett várni az első veszélyes helyzetre, amikor egy remekül felépített ellentámadás végén Becze tálalt pazarul Góga elé, aki bevarrta a pakkot Gyenes ketrecébe.

Az utolsó játékrészt így kényelmes előnyben kezdhette a hazai gárda, de végül nem bizonyult elégnek. Miután Becze ajtó-ablak helyzetben vétett, két hazai rövidzárlatot a vendégek azonnal büntettek: előbb Boyle egy buliból kiszedett pakkot vágott fel Kozuch füle mellé, majd Knox is mattolta a szlovák hálóőrt. A hátralevő időben még inkább felpörögtek a vendégek, ám többre nem futotta erejükből.

Jöhetett a hosszabbítás, amelyet Dubec buta kiállítása meg is pecsételt. A hátránnyal egy ideig még dacoltak a vendégek Gyenesnek köszönhetően, de végül Novak megtalálta a rést, amivel két ponthoz juttatta a csíki csapatot.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt. Kár azért a pár perces megingásért, amikor két gólt kaptunk a harmadik harmadban. Addig nem úgy tűnt, hogy a Miskolc hosszabbításba tudja vinni a mérkőzést, de ez bárkivel megtörténhet – nyilatkozta Gál Sándor. –Fiatalok, akik hibáztak, tapasztalatlanok. Örvendek, hogy a két gól nem küldött a padlóra és győzni tudtunk, de bánt az, hogy kétgólos előnyt elherdáltunk. Ugyanakkor a mérkőzés előtt lehet, hogy kiegyeztem volna egy ilyen hosszabbítás utáni győzelemmel.”

A Mol Liga másik erdélyi csapata, a Brassói Corona a csíkiak legyőzése után ott folytatta, ahol abbahagyta: vasárnap 4-2-re verte a Miskolcot. Hétfőn azonban alaposan alulteljesített: simán, 5-1-re alulmaradt a vendég Érsekújvárral szemben. A vereség azért is meglepő, mert a Wolves bő egy hónapja kilenc gólt lőtt ugyanennek a csapatnak (a végeredmény akkor 9-5-lett).

„A csapatnak mentális problémái vannak, a játékosok fáradtak a néhány napon belül megvívott három meccs miatt, veszítettünk a lendületünkből. Gyors gólt kaptunk, 1-1 után pedig több helyzetet is elpuskáztunk, miközben nagyon könnyen kaptuk a gólokat. Semmi nem jött össze, erre mondják, hogy nem a mi napunk volt” – magyarázta a kudarcot Greg Lindqvist, a brassóiak trénere, aki reményét fejezte ki, hogy a folytatásban javítani tudnak.

Ezt a Corona Wolves pénteken a Mol Liga éllovasa, a Dunaújváros, vasárnap pedig a – Dabot büntetőkkel legyőző – Ferencváros ellen teheti meg egyaránt hazai környezetben. A HSC fordított leosztásban fogadja ugyanekkor a két magyarországi csapatot.

Mol Liga, hétfői eredmények:

Csíkszeredai HSC–Miskolci Jegesmedvék 3-2 – hosszabbítás után (1-0, 1-0, 0-2, 1-0). Gólszerzők: Bíró O. (11.), Góga (30.), Novak (64.), illetve Boyle (49.), Knox (49.).

Brassói Corona Wolves–Érsekújvár 1-5 (1-2, 0-2, 0-1). Gólszerzők: Molnár Zsolt (3.), illetve Weissmann (14., 43.), Caladi (1.), Ruzicka (23.) és Kowalczyk (31.).

Ferencváros–Dunaújvárosi Dab.Docler 6-5 – hosszabbítás után, büntetőkkel (2-1, 1-3, 2-1, 0-0, 1-0).

A Mol Liga állása: 1. Dunaújváros 35 pont/17 mérkőzés, 2. Miskolc 34/20, 3. Brassó 34/19, 4. Érsekújvár 32/17, 5. HSC 28/17, 6. Ferencváros 26/19, 7. Újpest 3/19.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés