
Győzelemmel tért vissza Laurenţiu Reghecampf a Steaua vezetőedzői tisztségébe: a címvédő bukaresti együttes közel tízezer szurkoló által ünnepelve 2-0-ra verte a vendég Craiovát az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában.
2015. december 07., 19:392015. december 07., 19:39
A piteşti-i találkozó gyakorlatilag a hajrában, két perc leforgása alatt dőlt el: előbb Papp (81. perc) lőtte ki a rövidsarkot 35 méterről, majd Tade (83. perc) szerzett gólt Adi Popa passzából. A vendégek emberhátrányban fejezték be a mecscset, mivel a csereként beálló Băluţát az utolsó percekben szabálytanság miatt kiállították.
Az elmúlt időszakban nem túl meggyőzően szereplő fővárosi együttes régi-új vezetőedzője szerint csupán azt mutatták be, amin az elmúlt két-három nap alatt dolgoztak. „Lehet ennél jobb is, meg kell próbáljunk fejlődni. Jó hangulat volt a meccsen, és biztos vagyok, hogy a teljesítményük még több szurkolót csábít majd a stadionba” – magyarázta.
A Craiova ellen szerzett három pontjával az összetettben 34 pontos Steaua nyolcpontnyi távolságba került a vasárnap este döntetlent játszó listavezetőtől. A Giurgiui Astra Iaşi-ban szórt el két pontot az 1-1-es döntetlennel, de Marius Şumudică szerint ez már bőven elég ahhoz, hogy majd a felsőházi rájátszásban folytassák a Liga 1-et.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!