Hirdetés

Fej fej mellett a Bayern München és a Schalke

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Folytatódott a versenyfutás a Premier League-ben, ahol a Chelsea tegnap este 7-0-ra kiütötte a vendég Stoke City labdarúgócsapatát, míg a Manchester United legyőzte a korábban a londoni Kékeket és az Arsenalt is felülmúló, a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Tottenham Hotspurt.

Páva Adorján

2010. április 26., 10:062010. április 26., 10:06

A Chelsea-nek így megmaradt az egypontos előnye a címvédő Vörös Ördögökkel szemben. A hátralévő két fordulóban a londoniak a Liverpool otthonába látogatnak, majd a Wigant fogadják, míg az MU először a Sunderland vendégeként lép pályára, majd a Stoke Cityt fogadja.

Németországban ennél is kiélezettebbé vált a bajnoki küzdelem, hiszen az éllovas Bayern München csupán 1-1-es döntetlent ért el a Mönchengladbach otthonában, míg a Schalke 1-0-ra nyert a Hertha Berlin vendégeként, így pontszámban kiegyenlítette a bajorokat. A gelsenkircheniek fővárosi sikere gyakorlatilag megpecsételte a Hertha sorsát, amelynek már csak matematikai esélye van az osztályozót jelentő 16. hely megszerzésére. A két utolsó fordulóban azonban két nagyágyú vár Dárdaiékra: a Leverkusen (idegenben) és Bayern München (otthon) ellen nemhogy hat, de akár két pont megszerzése is valóságos csoda volna.

A Bayern berlini fellépése előtt a szintén kiesőjelölt Bochumot fogadja, és ha mindkét hátralévő meccsét megnyeri, nagy valószínűséggel megnyeri a bajnokságot, hiszen gólaránya sokkal jobb, mint a Schalkénak (66-29, illetve 53-29). A bajnoki címre csak két csapatnak van esélye, viszont a BL-selejtezőt érő harmadik helyet még négy együttes is megszerezheti. Szombaton mind a négyen nyertek, így a versenyfutás továbbra is nyílt a Vfb Stuttgart, a Borussia Dortmund, a Bayer Leverkusen és a Werder Bremen között.

Olaszországban folytatódott a Milan mélyrepülése: tegnap alulmaradt az őt üldöző Palermo vendégeként, így már három meccse nyeretlen. Spanyolországban a Barcelona és a Real Madrid is kipipálta a kötelező feladatot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés