Hirdetés

Federer már túl nagy falat volt Bagdatisznak

Gazda Árpád

2006. január 30., 00:002006. január 30., 00:00

Tenisz
A világelső Roger Federer tudta csak megállítani az ausztrál nyílt bajnokság meglepetésemberét, bár Markosz Bagdatisz két szett erejéig a svájci klasszis életét is megkeserítette a férfi egyes döntőjében. A ciprusi teniszező melbourne-i menetelése nyomán harminc helyet lépett előre a világranglistán, ahol mától a 26. helyen áll. A nőknél Amélie Mauresmo furcsa körülmények között aratta élete első Grand Slam-sikerét: Justine Henin-Hardenne a második szett elején gyomorpanaszok miatt feladta a finálét. A francia játékos hét melbourne-i meccséből hármat is ellenfele visszalépésével nyert meg: a 3. fordulóban a holland Michaella Krajicek, míg az elődöntőben a másik belga sztár, Kim Clijsters sérülés miatt nem tudta folytatni a találkozót. A páros döntőkben két érdekesség is akadt: a nőknél először született kínai Grand Slam-győzelem, míg a vegyes párosoknál Martina Hingis begyűjtötte visszatérése utáni első tornagyőzelmét.
Australian Open, döntők, férfi egyes: Roger Federer (svájci, 1.)–Markosz Bagdatisz (ciprusi) 5:7, 7:5, 6:0, 6:2. Női egyes, döntő: Amélie Mauresmo (francia, 3.)–Justine Henin-Hardenne (belga, 8.) 6:1, 2:0-nál Henin-Hardenne feladta. Férfi páros: Bob Bryan, Mike Bryan (amerikaiak, 1.)–Leander Paes, Martin Damm (indiai, cseh, 7.) 4:6, 6:3, 6:4. Női páros: Jang Zi, Zseng Csie (kínaiak, 12.)–Lisa Raymond, Samantha Stosur (amerikai, ausztrál, 1.) 2:6, 7:6, 6:3. Vegyes páros: Mahesh Bhupathi, Martina Hingis (indiai, svájci)–Daniel Nestor, Jelena Lihovceva (kanadai, orosz, 6.) 6:3, 6:3.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés