FC Barcelona: több mint egy futballklub

„A klub a katalán függetlenségi harc egyik szimbólumává nőtte ki magát, melynek a világháború után is, most is, de főként a Franco diktatúrája alatt rendkívül fontos volt, hogy legyőzze örök riválisát, a Real Madrid csapatát” – mondta a drukker, miközben készségesen mutatja a helyes utat. A nagy bajuszos katalán nem rejti véka alá: élete legszebb pillanatait mindmáig a madridi királyi gárda ellen aratott győzelmek és a helybéli örök rivális, az Espanyol megalázása jelentik. „Egy katalánnak nincs is nagyobb öröme, mint amikor maga alá gyűrheti a bölcs spanyolt!” – állítja délcegen.

Katalónia évszázados küzdelmeinek zálogaként 1932-ben autonómiát nyert, de két év után a központi kormány megfosztotta ettől. Újabb két esztendő elteltével, 1936-ban, a polgárháború kirobbanásának évében ismét autonóm lett, sőt a köztársaság bázisát is ez a tartomány jelentette. Francóék 1939-es győzelme után azonban minden korábbinál erősebb megtorlás következett. A Tábornok megfosztotta Katalóniát az autonómiától, és tiltotta a katalán nyelv használatát. A helyiek csak a Barca meccsein mondhattak ellent a tilalmaknak, ott érezhették egyedül: ők is győzhetnek. Akkor született a legendás szlogen is, miszerint a Barcelona több, mint egy klub.

„Laszi” Kubala a kabala

Bár több mint ötven évvel ezelőtt érkezett a Barcába, a csapat drukkerei mindmáig élő legendaként emlegetik a klub leghíresebb magyar játékosát, Kubala Lászlót. Annak ellenére, hogy az egykori magyar Aranycsapat két csatára, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is az ötvenes-hatvanas években a Barca csillagai közé tartoztak. „Kubala nemcsak focizni tudott, de a szíve katalánul dobbant” – mondja a Jaóként bemutatkozó beszélgetőtársunk, akinek a közös témára a szeme is másként csillog. A néhai csehszlovák, magyar és végül spanyol válogatott játékos arcképével nemcsak a csapat múzeumában, hanem az ereklyeboltban is találkozni. Egy itthoni szupermarket méreteivel versengő, kétszintes, állandóan zsúfolt üzlet egyik faláról Kubala tekint a katalán klub felségjelével ellátott tárgyakat vásárlókra. Nevét öklömnyi betűk hirdetik, mégpedig úgy, ahogy a katalán szurkolók becézték: Laszi Kubala. Hiába hívják a közönség mai kedvencét Ronaldinhónak, Messinek vagy Zambrottának, a háromszor három méteres poszter csak Kubalának jár ki. Nem is csoda, hisz – a rajongók és szakemberek egyaránt – nemrég őt választották az első száz év legjobb Barcelona-játékosának. Pedig az ő korszaka után a csapatnál megfordult egy pár, jóval mediatizáltabb világklasszis. „Kubala legalább annyira népszerű Barcelonában, mint Pancho Puskás Madridban – állítja a szurkoló barátunk, majd kapásból sorolja az Aranycsapat gerincét. – Egy adott pillanatban a klub vezetői még azon is tanakodtak, hogy róla nevezzék el az együttes közel százezer férőhelyes kultikus arénáját, de végül nem lett belőle semmi.\" Kubalának végül „be kellett érnie” a Sport Nagykeresztjével, amivel csak kivételes egyéniségeket tüntetnek ki, no meg a 2002-ben bekövetkezett halála után egy tízezreket megmozgató búcsúztatással.

Pénz a zászlókból, sálakból, cuclikból

A pontosan 98 787 hellyel rendelkező stadion a mai napig is gyakran szűknek bizonyul. Amikor a soron következő hazai bajnoki mérkőzés jegyárairól próbálunk érdeklődni, az illetékesek mosolyogva kérdeznek vissza: „Véletlenül nem a következő idényre szeretne jegyet váltani? Mert a mostanira már alig akad, a hétvégi meccsre meg egyáltalán”. A Barca költségvetésében jelentős szerepet játszanak a jegyeladások, de még fontosabbat a reklámhordozó tárgyak forgalmazása. A 2003-ban csőd szélére sodródott klub – a Real Madrid után – ma a második legvirágzóbb futballvállalkozásnak számít a világon. A 2003-ig felhalmozott adósságállományt 2004-ben egy 150 millió eurós kölcsön révén sikerült átütemezni. A 2006-os Bajnokok Ligája-győzelem idején már 259,1 millió euró volt az éves bevétel. Csak a Camp Nouban szervezett konferenciákból, kiállításokból vagy a stadionlátogatásokért kért belépőkből évi 21 millió euróval gazdagodik a klub. A klub vezetősége még azt az elegáns húzást is megengedhette magának, hogy ne adja el a mezfelületet, hanem az UNICEF-fel kötött megállapodás alapján nemcsak a szervezet neve virít a mezeken, de a Barcelona évi másfél millió eurót át is utal a gyermekjogokra felügyelő ENSZ-intézménynek.

A pénz a pénzhez húz mondás az FC Barcelona esetében hatványozottan érvényes. Elég, ha csak annyit említünk, hogy a helyi riválisnak, az Espanyolnak otthont adó olimpiai stadion emlékboltját is a Barca ereklyéi özönlik el. De akár a reptéren, akár a Ramblának nevezett sétálóutcán, de még a Sagrada Familia katedrális tőszomszédságában működő emlékboltokból is a Barca mezei, gránátvörös-kék labdái, falinaptárai köszönnek a betérőre. A klub székhelyén működő emlékboltban pedig tolongás van a Ronaldinho-képekért, a Barca-jelvénnyel ellátott férfi és női alsóneműért, a műanyag tányérokért és kiskanalakért, a kulcstartókért, a 7,40 euróért kínált cuclikért és közel húszeurós csecsemőruhákért, vagy a külön állatos részlegen árusított gumicsontért. És mindez csak azért, mert az összes terméken ott díszeleg a világ egyik legnépszerűbb csapatának a címere.

Szucher Ervin, Barcelona

Kupákkal teli vitrinek

A klubot katalán és svájci diákok alapították 1899 novemberében Gualtieri Wild, az első elnök irodájában. Az alapítók közül az egyesület majdani második elnöke, Bartomeu Terradas vásárolta meg az első szerelést. Maga az alapítási ötlet a svájci származású, de vérbeli katalánná vált Joan Gamper nevéhez fűződik, aki amellett, hogy a hőskorban maga is futballozott a Barcelonában, négy különböző periódusban is elnöke volt az egyesületnek. Fennállása óta az FC Barcelona kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, négyszer diadalmaskodott a KEK-ben, háromszor hódította el az UEFA kupát, illetve annak jogelődjének számító Vásárvárosok Kupáját. A csapat tizennyolcszor nyert spanyol bajnokságot, tízszer szuperkupát és kétszer ligakupát. A Spanyol Kupa döntőjében huszonnégyszer diadalmaskodott.