
Öt új igazolást és a klub átkeresztelését jelentette be csütörtökön a brassói jégkorongcsapat, amely a jövőben Corona Wolves (Farkasok) néven szerepel majd a román bajnokságban, illetve a Mol Ligában.
2013. május 09., 14:432013. május 09., 14:43
2013. május 09., 14:442013. május 09., 14:44
A Csíkszeredai HSC elleni döntő után meghirdetett fiatalítás jegyében az érkezők többsége utánpótláskorú játékos: a Steauától megszerzett Dennis Dumitru center és Daniel Lucian Oprea hátvéd egyaránt 19 éves, a sepsiszentgyörgyi születésű Márton Hunor csatár pedig 20. Utóbbi az előző két szezonban a szlovák U20-as bajnokságban játszott, előbb Szakolcán, majd Nagyszombaton.
A két nagy név közül a Csíkszeredából érkező, 26 éves Molnár Zsolt érkezése már korábban ismert volt. A szlovák Martin Salugát (31 éves, csatár) szintén egy riválistól, a Miskolci Jegesmedvéktől csábította el a brassói klub. A 2008/2009-es szezonban a már megszűnt HC Csíkszeredánál is megfordult hokis az előző öt idényben 141 meccsen 226 pontot (96 gól+130 gólpassz) ért el a Mol Ligában.
Ugyanakkor Greg Lindquist, a csapat edzője megjegyezte, hogy a keret még nem végleges, más játékosokkal is tárgyalnak, elsősorban hátvédeket keresnek. „Ezen a poszton kicsi a választék, Romániában kevés a szerződés nélküli hokis. A megbízatásom egy minél fiatalabb keret kialakítására szól\" – vázolta a helyzetet a svéd szakember, aki szabad kezet kapott a klubvezetéstől.
A távozók listája egyelőre hosszabb – nyolc játékos, köztük három légiós nem kapott új szerződést: a kanadai Rory Rawlyk, az amerikai Kevin Wehrs és a szlovák Peter Barinka mellett Borsos Attila, Lőrincz Levente, Basilidesz Tibor, Fodor Csanád és Claudiu Mihăilescu sem marad a Coronánál. Az előző szezon hat brassói légiósa közül jövőre csak a szlovák Patrik Polcra (kapus), a finn Juhamatti Hietamäkire (hátvéd) és a kanadai Josh Bonarra (csatár) számítanak.
Emilian Cernica, a Corona alelnöke szerint korai még a 2013/2014-es szezon céljait megfogalmazni, de a Román Kupa megvédése és a bajnoki cím megszerzése továbbra is aktuális. A brassói együttes május 25-én kezdi meg a szárazedzéseket, előtte azonban orvosi és erőnléti felmérésen esnek át a játékosok.
A felkészülési program egyik legfontosabb eleme az augusztusi Brassó Kupa lesz, amelyre három erős együttest terveznek meghívni – ezek egyike az osztrák ligában (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV 19 lesz, a székesfehérvári együttes ugyanis már feltüntette a tornát saját felkészülési tervében.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!