
Sajtóértesülés szerint a hétvégi Német Nagydíjra átdolgozza az abroncsokat a Forma–1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.
2013. július 02., 16:172013. július 02., 16:17
A The Telegraph című brit napilap kedden arról írt, hogy az olasz cég a gumi belső falán kevlárra cseréli az eddigi acélszalagot. Ezt a módosítást a Pirelli már nagyjából egy hónappal ezelőtt, a Kanadai Nagydíjat megelőzően is elvégezte, akkor azonban a csapatok nem tudtak megegyezni egymással a megváltoztatott gumik használatáról, a Ferrari, a Lotus és a Force India ugyanis nem akarta ezeket feltenni az autóira.
A múlt vasárnapi Brit Nagydíjon történt négy bal hátsó és egy bal első defekt nyomán aztán a Nemzetközi Automobil-szövetség úgy döntött, az átdolgozott gumikat akkor is használhatják az istállók, ha ebbe nem mindegyik egyezik bele.
A módosítás hátterében az áll, hogy az acélszalag könnyebben és jobban melegszik fel, mint a kevlár, ez a hőmennyiség aztán átterjed a futófelületre, ezért a gumi a túlmelegedés miatt szétfoszlik vagy szétrobban. Azt ugyanakkor még mindig nem lehet tudni, hogy Silverstone-ban ez a jelenség okozta-e a defekteket. A Pirelli szerdán a Német Nagydíj helyszínén, a Nürburgringen tárgyal az ügyben.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
szóljon hozzá!