A bronzéremért harcoló női kardcsapat sem bírt csütörtökön francia ellenfelével: a Pető Réka, Benkó Réka, Nagy Orsolya öszszeállítású együttes 45-36-ra kapott ki a kisdöntőben – a négy között Ukrajna bizonyult jobbnak a magyaroknál 45-34-re. A piros-fehér-zöldek két aranynyal, két ezüsttel és egy bronzéremmel zárták a kontinensviadalt. Korábban megszületett az első román arany: az Ana Brînză, Loredana Iordăchioiu, Iuliana Măceşeanu és Simona Alexandru alkotta női párbajtőrcsapat 45-34-re verte Németországot. A románok az elődöntőben Magyarországot győzték le (43-33) – a Nagy Tímea, Tóth Hajnalka, Izsó Katalin, Antal Edina összeállítású csapat a kisdöntőt is elbukta Olaszországgal szemben (45-27). Románia egy arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal zárt.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.