Az európai országok közül Romániában fejlődött a legtöbbet a női labdarúgás az elmúlt három évben – hangsúlyozta Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke a szakág Székelyudvarhelyen tartott hétvégi közgyűlésén.
2017. február 13., 15:512017. február 13., 15:51
A szervezet első embere szerint mind a csapatok, mind a játékosok száma növekedett, ez pedig a válogatott szereplésén is megmutatkozott. „Annak ellenére, hogy nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra, történelmünk során először játszhattunk pótselejtezőt\" – idézte fel.
Az FRF kommunikációs igazgatója, Gabriel Berceanu által bemutatott infografikák alapján a női foci népszerűsége is emelkedő tendenciát mutat, hiszen a válogatott hazai mérkőzésein átlagban 2145 néző volt a lelátókon, ami több Liga 1-es férficsapat mutatóit is túlszárnyalta.
„Legtöbben a portugálok elleni Eb-pótselejtezőn voltak, Kolozsváron 7110 néző szurkolt a lányainknak\" – emelte ki azt a tavalyi összecsapást, amely kapcsán a szövetségi kapitány Mirel Albon emlékeztetett: döntetlen után, csak büntetőkkel maradtak alul. „Nem szabad kudarcként kezelni a pótselejtező elbukását, hiszen ez eddig a válogatott legfényesebb eredménye\" – hangsúlyozta.
Női futsalválogatottat alapítanak
Nagyszabású U17-es női teremlabdarúgó-tornát rendeznek hétvégén Székelyudvarhelyen, hogy a megmérettetés végén összeállítsák azt a román válogatottat, amely majd rajthoz áll az ifjúsági olimpiai játékok szeptemberi selejtezőjében.
A házigazda Vasas Femina klubelnöke, László Béla közölte, hogy a csapat összeállításával Kacsó Endrét bízták meg, akit Jakab Zoltán, a férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Székelyudvarhelyi FK edzője segít majd.
A kolozsvári bajnokcsapat edzőjeként is tevékenykedő szakember szerint az eredményeik önmagukért beszélnek. Megjegyezte, hogy a válogatott keretében sok játékos megfordult, ezért pontosan tudják, kire számíthatnak a folytatásban. Az utánpótlást is biztatónak tartja, mert szerinte az U15-ös korosztály Európa élmezőnyéhez tartozik, ezért ha a lányok fejlődése töretlen lesz, pár év múlva a legjobbakkal is fel tudják majd venni a harcot.
A közgyűlés alkalmával egyébként Burleanu kitért az FRF gazdasági helyzetére is, hangsúlyozva, hogy irányítása alatt sikerült egymás után kétszer is adósság nélkül zárni az évet, idén pedig már legalább 2-3 millió eurós profitot céloznak, hogy azt például pályaépítésekre fordítsák.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!