
Tapasztalt és értékes játékosokkal erősített az elmúlt idényben bajnoki bronzérmes Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely a Nemzeti Liga együttesei közül elsőként véglegesítette keretét a 2013–2014-es szezonra.
2013. június 30., 14:062013. június 30., 14:06
A váradiak szerződtették a montenegrói Vujadin Szuboticsot , a 211 centi magas kanadai válogatott óriás Sean Denisont és a szerb Radovan Markovicsot (31 éves, 194 cm) az újvidéki Vojvodinától. A román kosarasok közül a piros-kékek színeiben folytatja pályafutását Daniel Tudosă (Temesvári BC, 26 éves, 181 cm) is, valamint hazatért Medgyesről a válogatott egyik alapembere, Titus Nicoară (25 éves, 203 cm).
„Szubotics és Denison a csapat történetének eddigi két legjobb önéletrajzzal rendelkező kosárlabdázója\" – magyarázta Şerban Sere klubmenedzser. A 32 éves, majd két méter magas Szubotics az elmúlt szezonban megnyerte a ciprusi bajnokságot a Larnacával, de korábban játszott többek között belgrádi együttesekben, valamint a német pontvadászatban, a New Yorker Phantoms és az Alba Berlin színeiben. Denison pedig az orosz élvonalból, az Ataman Rosztov csapatától érkezik, de játszott már a török Tofas Bursa és a német Eisbären Bremerhaven együtteseinél is.
„Szükséges, hogy erősítsünk a kereten, hiszen a következő szezonban a klub történetében először európai kupában, a FIBA EuroChallengeben is szerepelni fog, ahol szeretnénk jól teljesíteni\" – mondta a Krónikának Florin Birta, a VSK elnke, hozzátéve, hogy az új kosarasok kiválasztása Cristian Achim edző érdeme.
A VSK az elmúlt idényben is közel állt a bajnoki döntőbe jutáshoz, így azt a következő szezonban is szeretné megcélozni, azonban, hogy az európai kupaszereplés miatt a szokottnál sokkal több mérkőzést kell majd vívjon. A felkészülést augusztus elsején kezdődik, immár korábbi csapatkapitány Nemanja Marics nélkül, a piros-kékek legrégebbi légiósa ugyanis Silviu Lupusavei társaságában Craiovára igazolt. Szintén távozott a korábbi szerb légiósok közül Milos Pesics és Ivan Sztefanovics, Váradon folytatja viszont Zsarko Csomagics, az amerikai William Franklin és az ausztrál Daniel Dillon.
Ivanovics Vásárhelyre költözött
Alekszandar Mladenovics után újabb medgyesi kosaras lett a Maros KK játékosa: Ivan Ivanovics, a Gaz Metan kapitánya is a bajnoki ezüstérmes vásárhelyiekhez szerződött. A 33 éves, 205 centis montenegrói magasbedobó három szezont játszott Medgyesen, és két Román Kupa-győzelemnek (2011 és 2013) volt a részese.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
szóljon hozzá!