
Fotó: Facebook/Emil Boc
Az Európai sportváros cím birtokosa lesz 2018-ban Kolozsvár. A Szamos-parti megyeszékhelynek az Európai Parlament brüsszeli székhelyén ítélték oda szerda este a címet, amely Emil Boc polgármester Facebook-bejegyzése alapján a helyi közösségük sportért tett erőfeszítéseinek az elismerése.
2017. december 07., 17:142017. december 07., 17:14
Az elöljáró hangsúlyozta, hogy a 2015-ös évben viselt Európa ifjúsági fővárosa cím után ez most ismét nemzetközi figyelmet irányít a városra, hozzájárul sportpolitikájuk további népszerűsítéséhez.
Az Európai Bizottság fehér könyvében elismert ACES Europe (Európai Sportfővárosok és Városok Szövetsége) nonprofit szervezet által évente megítélt címet a szervezet hivatalos honlapja alapján korábban még egyetlen erdélyi település sem nyerte el, de moldvai és dobrudzsai város már büszkélkedhetett a szakmai privilégiumokkal is járó titulussal. Idén Romániából Bákó volt a sportvárosok egyike a tizenöt nyertes között. Kolozsvár ugyanakkor nem állna meg ennél a szakasznál: Dan Tarcea alpolgármester már korábban bejelentette, hogy
Ezt eddig többek között Madrid, Rotterdam, Milánó, Stuttgart, Isztambul, Antwerpen, Torinó vagy éppen Koppenhága viselhette, míg két év múlva Budapest „kerül sorra”.
A most elnyert elismerésben fontos szerepet játszott Kolozsvár sportinfrastruktúrája, amely révén az elmúlt időszakban a futballválogatott mérkőzésein kívül például tenisz-Fed-kupának, torna- és kosárlabda-Európa-bajnokságnak adtak otthont.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!