Hirdetés

Európa Liga: bizakodik a Videoton, a Steaua a csoportkör kapujában áll

Nagy lehetőség kapujában áll a Videoton labdarúgócsapata: ha a székesfehérváriak nyerni tudnak ma este a török Trabzonspor elleni, hazai Európa Liga-selejtezős visszavágón, biztosan bejutnak a 2. számú európai kupasorozat csoportkörébe.

Hírösszefoglaló

2012. augusztus 30., 08:172012. augusztus 30., 08:17

A portugál Paulo Sousa irányította együttes múlt csütörtökön taktikus játékkal, elsősorban a védekezésre koncentrálva 0-0-s döntetlent ért el idegenben, így hazai környezetben leginkább arra kell figyelnie, hogy ne kapjon gólt, és szerezzen legalább egyet. „Nagyon bizakodó vagyok, hogy ez a mérkőzés egy nagyon hosszú folyamatnak nem a vége, csupán egy állomása lesz. Nekünk mindennél fontosabb lesz ez a meccs, de úgy gondolom, a szurkolóknak és az egész városnak is” – mondta Sándor György, a Videoton középpályása (képünkön). A fehérvári együttes az NB I hétvégi fordulójában két csatárral állt fel a Haladás elleni találkozón, és győzött is 2-1-re, a főpróba tehát jól sikerült, igaz, a Trabzonspor is nyert, vasárnap 2-0-ra verte az Elazigspor csapatát.

A Videotonnal ellentétben a magyar bajnoki címvédő Debreceni VSC szinte megoldhatatlan feladat előtt áll. Kondás Elemér gárdája Luis Ramos kiállítása miatt a múlt heti első mérkőzés második félidejében emberhátrányban futballozott, és végül simán, 3-0-ra kikapott a belga FC Bruges-től Nyíregyházán.

Emiatt a csütörtöki visszavágó csupán formalitásnak tűnik, a belgák ráadásul jó hangulatban fogadhatják a DVSC-t, miután vasárnap 3-1-es győzelmet arattak a bajnokságban a Mons vendégeként.
Két magyar válogatott játékos együttese már kedden döntött a továbbjutásról: Hajnal Tamás Stuttgartja a hazai 2-0-s siker után 1-1-es döntetlent ért el a meccsen szintén kezdőként bevetett Dzsudzsák Balázs együttese, a Dinamo Moszkva vendégeként, így a német gárda jutott a csoportkörbe. A play-offban érdekelt román alakulatok egyaránt ma lépnek pályára.

Mindhárman 2-0-s eredménnyel zártak a múlt héten, ám ennek egyedül a Steaua örült, amely a litván Ekranas vendégeként diadalmaskodott, így nagy eséllyel pályázik a továbbjutásra. A Dinamo és a Vaslui hazai pályán maradt alul ilyen arányban, ezért az ukrán Metaliszt Harkiv, illetve az olasz Internazionale várja nagy favoritként a visszavágókat.
 

BL: Beto 11-est védett, főtáblán a Braga

Bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe Juhász Roland csapata, a belga Anderlecht, amely a hajrában fordította a maga javára a vendég AEL Limasszol elleni párharc összesített eredményét. Lencse László – aki izraeli együttesével a Debrecent kiejtő BATE Boriszovot fogadta – egy fantasztikus szabadrúgással szerzett vezetést az Ironi Kirjat Smonának, de a BATE jutott tovább. Az Udinese–Braga párharc 11-esekkel dőlt el, mégpedig a portugálok javára, akiknek kapusa, a Kolozsvári CFR-től a nyári szünetben érkezett Beto a büntetőpárbajban egy „panenkás” próbálkozást megfogva járult hozzá a sikerhez.

BL-selejtezők, 4., utolsó forduló, a keddi visszavágók: Ironi Kirjat Smona–BATE Boriszov 1-1 (továbbjutott a BATE 3-1-es öszszesítéssel), Anderlecht–AEL Limassol 2-0 (tj. az Anderlecht 3-2-vel), Maribor–Dinamo Zágráb 0-1 (tj. a Dinamo 3-1-gyel), Panathinaikosz–Málaga 0-0 (tj. a Málaga 2-0-val), Udinese–Braga 1-1 – 11-esekkel 4-5.

EL-selejtezők, 4. forduló, a magyar és román csapatok mai visszavágói (zárójelben a tévéközvetítések, illetve az első meccsek eredményei): Videoton–
Trabzonspor (m2, 21.30 – 0-0), FC Bruges–Debreceni VSC (Duna Tv, 21.30 – 3-0), Bukaresti Steaua–FK Ekranas (Pro Tv, 20.30 – 2-0), Metaliszt Harkiv–Bukaresti Dinamo (Digi Sport 2, 21.00 – 2-0), Internazionale–FC Vaslui (Digi Sport 1, 21.45 – 2-0).


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés