
2013. január 22., 20:592013. január 22., 20:59
Mint ismeretes, a csoportkör utolsó fordulójában a nyári olimpián negyedikként zárt piros-fehér-zöld együttesnek megvolt az a lehetősége, hogy ha „bevállalja” az Algéria elleni sportszerűtlen vereséget, akkor az erőviszonyokból kiindulva a könnyebbnek tűnő ágra kerül a kiesési szakaszban.
Nagy Lászlóék azonban a tisztességes utat választották, amelyen először Lengyelországgal kerültek szembe. Kimaradt lengyel hétméteressel indult a meccs – az elején mindkét oldalon rengeteg volt a hiba, a 7. percben még mindig csak 1-1 volt az állás. Két labdaszerzés után 3-1-re megugrott a Mocsai-csapat, de gyorsan jött az egyenlítés, majd a fordítás is (4-5). Mindkét gárda fegyelmezetten zárt vissza egy-egy elrontott akció után, így aztán a felállt védőfalak ellen kellett eredményesnek lenni. A lengyelek egyre hatékonyabban támadtak, sorozatban háromszor betaláltak, és hat percig nem kaptak gólt (4-6). Ahogy egyre többet tudta megjátszani a magyar együttes a két szélsőt, Iváncsikot és Harsányit, sikerült egyenlíteni (6-6). A lengyelek emberhátrányukban lendületüket veszítették, nyolc percig gólképtelenek voltak. A magyarok 9-7-es vezetésénél a rivális időt kért, és a pihenőig egy gólra feljött (10-9).
Úgy tűnt, a lengyeleknek a szünet hat perccel tovább tartott a hivatalosnál, a második félidő elején ugyanis nem találták a ritmust, még büntetőt is rontottak, s hamar 12-9-es hátrányba kerültek. Harsányi kiállítása alatt átmenetileg apadt a magyar előny, Császár hétméteresét kispárgázta Szmal. Egyre több poszton cserélt az ellenfél, de nem találta a remek magyar védekezés ellenszerét. A 41. percben, 16-11-nél időt kértek a lengyelek, de továbbra sem volt esélyük. Közben Mikler is parádézott a kapuban – a lövések 36 százalékát hárította. A túloldalon gyakorlatilag csak a beállós, Bartosz Jurecki volt eredményes ebben a szakaszban. Az utolsó tíz perc 22-16-ról indult, majd Harsányi és Szöllősi hozott össze egy demoralizáló, üres kapus gólt, később pedig Putics saját kipattanóját vágta a hálóba. A magyaroknak szinte minden sikerült, a lengyelek pedig a végén összeroppantak.
„A siker alapja a szervezett védekezés volt, és ehhez párosult a nagyszerű kapusteljesítmény. Az ellenfél nagy lövőit sikerült lefognunk, és a folyamatos cserékkel mindig volt erő a védőfalunkban. Ahogy labdákat szereztünk, tudtunk gyors gólokat lőni, és még akkor sem tört meg a lendületünk, amikor emberfogással próbálták meg kivenni a játékosainkat. A világ legjobb nyolc csapata közé tartozunk, és ez óriási öröm a magyar kézilabdázásnak – értékelt Mocsai Lajos szövetségi kapitány, akinek csapata, amely a legutóbbi, 2011-es vb-n hetedik lett, a negyeddöntőbe jutással teljesítette a mostani torna előtt elvárt minimális célkitűzést.
De természetesen itt még nincs vége: a szakvezető szerint a magyar válogatott változatlanul éhes a sikerre, és feltett szándékuk, hogy nekiugorjanak a dánoknak. „Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk igazán magas fokú teljesítményre éles, kieséses szakaszban is. A védekezés és a kapusmunka volt az alapja a sikernek. Ha sikerül a riválisok nagy lövőit kivennünk a játékból, bárkit legyőzhetünk” – mondta Mocsai Lajos, aki szerint ezzel a csapattal öröm együtt dolgozni, hiszen „mindenki tudja a feladatát, elszánt, megfelelően motivált, és éles helyzetekben is képes maximálisan összpontosítani”. A kapitány hozzátette, már hétfő éjszakától a dánok elleni találkozóra összpontosítanak, mert csapata nem elégszik meg azzal, hogy eljutott a legjobb nyolc közé, és egyúttal bebizonyította, hogy a londoni siker nem egy egyszeri kilengés volt.
Az Eb-címvédő Dánia most a B csoportot nyerte meg maximális pontszámmal – Oroszországot, Izlandot, Macedóniát, Katart és Chilét megelőzve –, a nyolcaddöntőben pedig Tunéziát verte 30-23-ra. A vb-k előző 22 kiírása során összesen két ezüstöt (legutóbb 2011-ben) és egy bronzérmet begyűjtő dánok és az 1986-ban vb-második magyarok legutóbb a londoni olimpián találkoztak, és az északiak 27-25-re nyertek. A két gárda az elmúlt nyolc évben csupán háromszor meccselt egymással, a tavalyi ötkarikás fellépést megelőzően a 2006-os Eb-n 29-25-re a dánok, a 2007-es vb-n pedig 30-29-re a magyarok diadalmaskodtak. Az összesített mérleg magyar fölényt mutat (19 győzelem, 2 döntetlen, 10 vereség), ám az utóbbi tíz párharcból a magyarok csupán háromszor győztek, a dánok hatszor nyertek, és volt egy döntetlen is. A ma esti összecsapás győztese pénteken az olimpiai és világbajnok francia, illetve az olimpiai bronzérmes horvát együttes mérkőzésének továbbjutójával találkozik az elődöntőben.
Férfi kézilabda-világbajnokság, nyolcaddöntő: Magyarország–Lengyelország 27-19 (10-9). A magyar gólszerzők: Iváncsik 6, Császár 5, Nagy L. 3, Harsányi 3/1, Szöllősi 3, Mocsai 3, Nagy K. 2, Putics 2. További eredmények: Horvátország–Fehéroroszország 33-24, Spanyolország–Szerbia 31-20, Szlovénia–Egyiptom 31-26, Franciaország–Izland 30-28, Dánia–Tunézia 30-23, Németország–Macedónia 28-23, Oroszország–Brazília 27-26. Negyeddöntő, ma: Dánia–Magyarország, Oroszország–Szlovénia, Spanyolország–Németország, Franciaország–Horvátország.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.