Hirdetés

EuroChallenge: az egyiknek nem sikerült

Drámai végjátékban kapott ki Pakson a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata az EuroChallenge Kupa első fordulójában, a másik két erdélyi alakulat, a Marosvásárhelyi Maros KK és a Medgyesi Gaz Metan viszont kedd este sikerrel kezdett idegenben.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. november 06., 17:252013. november 06., 17:25

„Házigazdáink jobbak voltak és megérdemelten győztek. Egy kicsit csalódott vagyok a játékunkat látva, legfőképp amiatt, ami az utolsó momentumokban történt” – mondta Cristian Achim, a nemzetközi porondon ez alkalommal bemutatkozó Körös-partiak vezetőedzője a Magyarországon elszenvedett 78:77 arányú vereség után.

A tréner arra is utalt, hogy a sorsdöntő pillanatban Dillon hárompontos helyett betöréssel akart büntetőt kiharcolni. Azt Braniszlav Dzunics, a házigazdák szakvezetője is elismerte: bár az utolsó játékrészt előnyös helyzetben kezdték, az elkövetett hibáik miatt csak a szerencsén múlott, hogy a váradiaknak nem sikerült a fordítás.

A Maros KK ezzel szemben remekül hajrázott a fehéroroszországi Minszkben, és 83:79-re legyőzte a H csoport favoritjának tartott Cmokit. A vásárhelyiek játékosa, Goran Martinics 31 pontjával az egész mezőny legeredményesebb dobója lett. A medgyesiek is kiélezett csatát vívtak Ukrajnában, ők viszont végül magabiztos, 83:74 arányú sikert értek el a Kijev ellen, a D jelű négyesben.

A B csoportban szereplő váradiak legközelebb november 12-én, hazai pályán fogadják a címvédő orosz Szamarát. Hazai közönség előtt lép pályára a Maros KK is, mégpedig a bolgár Rilszkit 73:66-ra legyőző Szolnok ellen. A Medgyes a második körben Magyarországon, a Körmenddel mérkőzik meg. A sorozat F csoportjában érdekelt Jászberény színeiben pályára lépett a nagyváradi Lázár László is, ám hiába dobott 6 pontot, csapata 86:72-re kikapott Törökországban a Tofas Bursától.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés