2008. június 10., 00:002008. június 10., 00:00
Eközben a vasárnapi mérkőzések osztrák helyszínein dolgozó rendőrök elégedettek voltak a szurkolók magaviseletével, annak ellenére, hogy országos összesítésben 206 személyt vettek őrizetbe. A legtöbb személyt – 157-et – Klagenfurtban vették őrizetbe, köztük 140 német huligánt, akik a német–lengyel összecsapás előtt neonáci jelszavakkal provokálták a lengyel drukkereket. Bécsben kilenc, magáról megfeledkezett drukkert vettek őrizetbe az osztrák–horvát mérkőzés után. A duhajkodó huligánok ellen rendzavarás, testi sértés és hatósággal szembeni ellenszegülés miatt indult eljárás.
Cristiano Ronaldo az Eb után dönt jövőjéről
Csak az Európa-bajnokság után ismerteti döntését jövőjéről Cristiano Ronaldo, a Manchester United kiválósága, akinek vezényletével 2-0-ra nyert a portugál válogatott a törökök ellen. „Még nem tudom, hol fogok játszani, egyelőre nem döntöttem. Az Eb után megmondom” – jelentette ki Ronaldo, akit korábban mesés ajánlattal környékezett meg a Real Madrid. Brit sajtóértesülések szerint a spanyol klub minden idők eddigi legnagyobb futballistafizetését, heti 300 ezer fontot kínál Ronaldónak. A 23 éves játékos nem zárkózott el az ajánlattól: „Szívesen játszanék a Real Madridban, persze csak akkor, ha a spanyolok valóban kifizetik nekem ezt az összeget, és megállapodnak a Manchester Uniteddel is”.
Keveset ér Ausztriában a „romániai euró”
Negyven százalékkal költhetnek többet Ausztriában, mint otthon azok a romániai szurkolók, akik a helyszínen követik figyelemmel az Európa-bajnokságot. A Bank Ausztria felmérése szerint az osztrákoknál negyven százalékkal többet kell fizetni ugyanazért a termékért vagy szolgáltatásért, mint Romániában, így az elemzők furcsa számításai szerint ott 100 euró csupán 58-at ér a romániaiak számára. Ennél „rosszabbul” csak az oroszok járnak, akiknek 100 eurójuk 54-et ér. Az életszínvonalból kiinduló kutatás szerint csupán három Eb-résztvevő ország szurkolói, a svájciak, a svédek és az olaszok járnak jól Ausztriában.
Szeméttonnák Bécsben
Több mint nyolcvanezren keresték fel a bécsi szurkolózónát vasárnap: a látogatók 14,8 tonna szemetet hagytak hátra maguk mögött. Valamivel jobb volt a helyzet az Ernst Happel-stadion környékén, ott „csupán” 5,37 tonna szemetet termeltek a szurkolók.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.